szerző:
hvg.hu

A Naprendszer kevéssé ismert peremét méri és kutatja a NASA űreszköze, az Interstellar Boundary Explorer, rövidebb nevén az IBEX. Az IBEX két éven át vizsgálja majd a napszél és a csillagközi tér kapcsolatát, mindehhez olyan részecskéket vizsgál, amelyek több százmilliónyi kilométer utazást követően csapódtak le rajta.


Az IBEX-et közép-európai idő szerint október 19-én, 19 óra 47 peckor indították útjára a Csendes-óceáni Kwajalein-atollról, egy repülőgépről indított Pegasus rakétával. A kisméretű űreszköz a Naprendszer jobbára ismeretlen határvidékéről gyűjt majd információkat, mindezt azonban csak azután, hogy sikerült túlemelkednie a Föld érzékelést nehezbítő magnetoszféráján. Erre, illetve a működést megelőző tesztekre 45 napja van összesen, nyilatkozta az IBEX projekt vezetője, Greg Frazier.

Az IBEX a Föld körül keringve vizsgálja majd szenzoraival a szaknyelv által csak termination shock-nak nevezett területet, a napszél által okozott lökéshullám belső területét, amely egyúttal határos a Naprendszerünk határán lévő csillagközi térrel. Erről a régióról meglehetősen keveset tudunk, a legtöbbet még akkor sikerült kiderítenünk róla, amikor 2007-ben rajta keresztülhaladva információkat gyűjtött be a Voyager II műhold. A NASA reményei szerint az új űreszköz ennél részletesebb információkkal látja majd el a kutatókat.

A vizsgálathoz az IBEX nagyenergiájú atomokat mér majd, amelyeket a napszél több mint másfélmillió km/h sebességgel fúj ki az univerzum minden irányába. Míg a tudósok egyelőre nem tudják, milyen eredményekkel tér vissza az eszköz, az mindenesetre biztos, hogy ez a régió szűri ki a kozmikus sugarakat, amelyek egyébként közvetlenül bombáznák bolygónkat.

"Senki sem látta még, hogy milyen erők formálódnak a Naprendszer határain, ahol a napszél és a csillagközi tér érintkezik", nyilatkozta az IBEX főfelelőse, David McComas. "Abban biztosak vagyunk, hogy meg fogunk lepődni. Olyan élmény lesz ez, mint amikor először látott az emberiség műholdas felvételeket az időjárásról. Azelőtt a globális időjárási mintákból kellett következtetnünk a helyi időjárási viszonyokra, a műholdas képek birtokában viszont pontosan láttuk, miként alakulnak ki a hurrikánok és hogyan mozognak az időjárási frontok."

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Terrorista támadást terveztek, őrizetbe vették őket Szaúd-Arábiában

Terrorista támadást terveztek, őrizetbe vették őket Szaúd-Arábiában

Kijózanító kutatók: szabad-e sörre bort, whiskyre vodkát inni?

Kijózanító kutatók: szabad-e sörre bort, whiskyre vodkát inni?

Medián: Esik a politikusok népszerűsége, Puzsér negatív rekordot döntött

Medián: Esik a politikusok népszerűsége, Puzsér negatív rekordot döntött

Elhunyt János korábbi luxemburgi nagyherceg

Elhunyt János korábbi luxemburgi nagyherceg

Arcszkennerrel szerelnének fel minden amerikai repülőteret

Arcszkennerrel szerelnének fel minden amerikai repülőteret

Srí Lanka: Harminckilenc külföldi van a halottak között

Srí Lanka: Harminckilenc külföldi van a halottak között