szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Értékes, speciális kártyákkal felszerelt, öt év kutatási adatait tároló számítógépeket loptak el a napokban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Biofizikai Intézetéből, a kár tízmillió forint - közölte a intézet adjunktusa.

Grama László beszámolt arról, hogy az ismeretlen elkövetők a mikroszkópos laborba törtek be, onnan vittek el berendezéseket az azokhoz tartozó, mikroszkópokat vezérlő kártyákkal, továbbá a merevlemezeken rögzített, sejtek és sejtekből izolált fehérjék vizsgálatával kapcsolatos alapkutatási adatokkal együtt.

Hozzátette, a kutatási eredmények kilencven százalékáról készült biztonsági másolat, így azok nagy része nem veszett el, a kártyák pótlása ugyanakkor milliókba kerül, azokat pályázati források elnyerése nélkül az intézet nem tudja beszerezni.

Mártonfalvi Zsolt egyetemi gyakornok arról szólt, hogy a speciális kártyák és az emberi test sejtműködésének jobb megértését célzó kutatási adatok önmagukban eladhatatlanok, de hiányuk miatt hónapokig nem tud dolgozni az ezzel foglalkozó szakembergárda.

Megjegyezte, bíznak abban, hogy a rendőrség elfogja az áruk eszmei értékéről mit sem tudó tolvajokat, vagy a számítógépek és a kártyák megtalálója értesíti az intézetet, s visszaadja az ellopott berendezéseket.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Tech

Kínából lopta da Vinci a helikoptert?

Leonardo da Vinci gépeket ábrázoló rajzai meglepően hasonlítanak korabeli kínai ábrázolásokra és feltehetőleg onnan is erednek, állítja Gavin Menzies amatőr brit történész új könyvében. Mindezen megállapítások azonban csak fikciók, vélik a Reuters hírügynökség által megkérdezett történészek és szakértők.