A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Magyarországon az első félév végén a 14 évesnél idősebb lakosság valamivel több mint 49 százalékának volt valamilyen internet-hozzáférési lehetősége - közölte a GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft.
A GKIeNET, a T-Home és a T-Mobile közreműködésével készült jelentése szerint így közel 4,2 millió főnek állt elméletileg módjában a világháló adta lehetőségeket kihasználni.
A közlemény szerint a 49 százalék azokat fedi le, akik az internethez otthon, a munkahelyen, az iskolában, illetve nyilvános helyeken - könyvtárban, internet kávézóban -, valamint más helyen hozzáférnek az internethez.
A kutatás kimutatta azt is, hogy az internethez elméletben hozzáférők közül csaknem 16 százalék még 2008 második félévének végén sem él a világháló lehetőségeivel.
Az adatok alapján a GKIeNET közölte az is, hogy félévkor a 14 évnél idősebbek közül 3,09 millió fő töltött internetezéssel havi legalább 1 órát, vagyis a tényleges internet penetráció 36 százalékos Magyarországon.
A kutatás szerint a világ egészét tekintve az internetezésben az ázsiai országok vezetnek, Kína például 253 millió fős internethez hozzáférő közösségével vezeti a rangsort, míg a dobogó képzeletbeli második helyén Japán áll 94 millió fővel, a harmadik pedig Dél-Korea 60 millió fővel.
A GKIeNET szerint az internet hozzáférési adatok alapján Magyarország a középmezőnybe tartozik az EU 27 országát tekintve, de elmaradottnak semmiképpen sem tekinthető.
Az idén jelentősen megugrott a mobilinternet előfizetők száma, ami mutatja, hogy már Magyarországon is egyre nagyobb az igény a mindenhol jelenlévő hálózatra csatlakozó eszközök iránt - így kutatás alapján az internethez hozzáférők számának növekedése a következő egy év során folytatódni fog.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
Ez az első alkalom, hogy egy nemzetközi törvényszék kimondta, hogy Moszkva megsértette a nemzetközi jogszabályokat Ukrajnában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.