szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vegyiszennyezéssel kapcsolatos jelentésében Gwynne Lyons, a brit kormány volt tanácsadója azt írja: az állatvilágban már vannak olyan fajok, amelyeknek hímnemű egyedei a különféle vegyszerek hatására nemet váltanak, pontosabban szólva elnőiesednek. Véleménye szerint a férfiakra lassan hasonló sors várhat, írja a brit Telegraph.


Vadászsólyomnak vadászsólyom,
a neme már bizonytalan lehet
© staffwww.fullcoll.edu
A Lyons által fémjelzett jelentésben az olvasható, hogy egyes ipari szennyeződéseknek olyan élettani hatásai vannak, amelyek gyakorlatilag az ösztrogén, a női nemi hormon hatásait mímelik azokban a szervezetekben, amelyeket megfertőznek. Az ennek kitett hímnemű állatok - halak, kétéltűek, madarak és hüllők - hormonháztartása teljesen megváltozott. A Telegraph egy olyan tanulmányt is említ, ami szerint a brit alföldi folyóvizekben élő hímnemű halak fele kezdett nemet váltani: az állatok szervezetében blokkolódott az androgén, a férfi nemi hormon, szervezetükben pedig petesejtek jelentek meg.

A Chem Trust környezetvédelmi csoport gondozásában megjelenő tanulmányban az olvasható: több ezer "nemváltó" vegyianyag található meg jelenhető a természetben, amely az emberek és állatok viselkedését és biológiai jellegzetességeit egyaránt megváltoztathatja - a szerzők véleménye szerint ezek az élelmiszercsomagolásokban, tisztítószerekben, műanyagokban, festékanyagokban valamint a szennyvízben találhatóak meg főként.

Az állatokban ezen anyagok deformálhatják a nemiszerveket, csökkenthetik a spermiumok mennyiségét, így "feminizálva" a hímnemű egyedeket. Míg a jelentés csak a vegyianyagok állatvilágra gyakorolt hatását vizsgálják, a szerzők azt állítják: ezen anyagok az emberekre is aggasztó hatással lehetnek.

A tanulmány külön megemlíti az érintett fajokat, többek között a brit tölcsértorkolatokban élő lepényhalakat, az Északi-tenger tőkehalait, a floridai aga varangyokat, a spanyol vadászsólymokat, illetve az észak-amerikai Nagy-tavakban élő teknősöket.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!