Az idei legutolsó holdtöltekor égi kísérőnk látszó szögátmérője 14 százalékkal nagyobb és 30 százalékkal fényesebb lesz, mint bármikor korábban az év során. Holdunk ellipszis alakú pályán kering a Föld körül. A pálya elnyújtottságát érzékelteti, hogy a földközel (perigeum) és földtávol (apogeum) különbsége durván 50 ezer kilométer. A mostani rendkívüli holdtöltét két esemény egybeesése idézi elő. Egy napra esik ugyanis az égitest földközelisége s a holdtölte.
 14 százalékkal nagyobb, 30 százalékkal fényesebb, csak ma este © AP |
"Érdekes lesz majd a Hold látványa a horizont közelében, amikor általában is úgy érzékeljük, hogy égi kísérőnk jóval nagyobb, mint amikor magasan van az égbolton. Ennek oka, hogy "fent" nincsenek összehasonlítási alapul szolgáló tereptárgyak, nem úgy a látóhatár közelében. Ez az úgynevezett Hold-illúzió jelensége, ami még ma sem teljesen tisztázott pszichofizikailag. Péntek este az effektust még erősíti is a ténylegesen nagyobbnak látszó átmérő" - olvasható az MCSE hírportálján.
A honlap szerint a távcsövek kissé nagyobb felbontással mutatják ilyenkor a holdfelszíni alakzatokat, de ez nem túl szembetűnő. Továbbra sem lehet majd meglátni az Apollo-holdexpedíciók által a felszínen hagyott tárgyakat, például a holdkomp talpazatát, a holdjárműveket, illetve az űrhajósok lábnyomát.
"A Hubble űrtávcső is csak legfeljebb 60 méteres alakzatokat képes megörökíteni. Kis távcsövekkel pedig legfeljebb 1-2 kilométeres alakzatokat lehet felbontani jó optika és nyugodt légköri viszonyok esetén." Holdtölte előtt és után a holdperem különleges felszíni alakzatainak megfigyelése érdekes, mint például a Grimaldi-kráter és környéke, valamint a Mare Crisium (Válságok tengere) környékén található érdekes alakzatok.
"A Hold mostani nagy delelési magassága kedvező lehetőséget teremt a földi légkör zavaró hatásainak kiküszöbölésére, ugyanis nyugodtabb és átlátszóbb a légkör a nagy látóhatár feletti magasságban, a zenithez közelebb, mint alacsonyabban" - áll az MCSE honlapján.