szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Eddig ismeretlen periodicitású újabb rádiósugárzást fedezett fel kutatók nemzetközi csoportja az osztrák tudományos akadémia űrkutatási intézetének (IWF) vezetésével.

A sugárzás forrásaként maga a Jupiter, de holdja, az Io is szóba jöhet - mondta hétfőn Helmut Rucker, az IWF tudományos igazgatója.  Az már 1955 óta ismert, hogy a Jupiter rádióhullámokat bocsát ki. A sugárzás gyakorisága révén mérni tudták a Naprendszer legnagyobb bolygójának rotációs sebességét, amelyet korábban a bolygó gáznemű része miatt nem tudtak meghatározni.

Idővel egy második sugárzást is észleltek, ezt a főként hidrogén és hélium alkotta óriásbolygó holdja, az Io bocsátja ki. A most felfedezett sugárzás "új, harmadik a sorban, periodicitása pedig az eddig ismert két sugárzás között lehet" - mondta Rucker.
A rádiósugárzást a Stereo A és a Stereo B műholdak révén fedezték fel. A két műholdat eredetileg a Nap kutatására küldték fel a világűrbe, a Jupiter mintegy mellékesen került látókörükbe.

"A sugárzás mindkét műholdon nagyon szépen észlelhető, de még elemezni kell, honnan jön. Úgy tűnik, némileg a Jupiter területén kívülről" - fogalmazott az igazgató.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Tech

NASA: pormentes kvazárokat fedeztek fel a világ végén

Az ősrobbanás után mindössze néhány százmillió éves, "pormentes" kvázi-csillagokat, azaz kvazárokat fedeztek fel a világegyetem peremvidékén az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA infravörös tartományban működő csillagászati műholdja, a Spitzer segítségével.