A villanyáramot sokáig csak világításra használták, Edison izzólámpái 1879 végén gyúltak ki. A 100-150 voltos lámpák működéséhez nagyobb távolságra növelni kellett a feszültséget, ezt Edison három vezetékes egyenáramú rendszerrel oldotta meg, sorba kötött két dinamóval. Az energiaelosztást sokan próbálták váltóáramú indukciós készülékekkel megvalósítani, világításra ezt Jablocskov használta elsőként: az ő ívlámpáját szaggatott egyenáram, később váltóáram táplálta.
1882-ben Gaulard és Gibbs szabadalmaztatták azt az eljárást, amely nyitott vasmagos, soros kötésű indukciós készülékkel táplálta a lámpákat, a feszültséget a fogyasztónál a vasmag ki-be tolása szabályozta. Az 1884-es torinói kiállítást részben e rendszer világította meg, amely már megoldotta az áram gazdaságos továbbítását, de hiányzott a feszültségszabályozás s a gazdaságos elosztás. A Ganz-gyárat képviselő Bláthy Ottónak feltűnt, hogy a rendszer nem alkalmaz zárt vasmagot, s próbaként vasrúddal rövidre zárta az induktor pólusait. Tapasztalatairól beszámolt Zipernowsky Károlynak, s együtt folytatták 1884 nyarán a kísérleteket a zárt, pólusnélküli vasmagos trafóval.
A párhuzamos kapcsolást Déri Miksa vizsgálta, a kísérletek után új elosztórendszert dolgozott ki. Déri és Zipernowsky 1885. január 2-án nyújtották be szabadalom-kérelmüket párhuzamos kapcsolású, 1:1-től eltérő, tetszőleges áttételű váltóáramú induktorok alkalmazásán alapuló elosztórendszerre. Márciusban Bláthyval hárman nyújtották be a zárt vasmagú trafó szabadalmát, mely a köpeny- és magtranszformátort s a szigetelt vashuzalból vagy lemezből készült vasmag különböző változatait is magában foglalta - ekkor használták először a transzformátor szót. A május 2-án nyíló Magyar Országos Kiállítás teljes világítása már az új elosztási rendszerrel készült, s a berendezés az egész szakmai világ érdeklődését felkeltette. Nagy előnye volt, hogy távoli lámpákat is ki-be lehetett kapcsolni vele anélkül, hogy a többi fényereje változott volna.
Az első berendezés luzerni szállodák világításához került, a másodikat az Edison-cég rendelte meg egy milánói színházhoz, az új rendszerre épülő első nagy erőművet Róma városa rendelte a Ganztól. A feltalálók a fontosabb ipari országokban szabadalmaztatták a rendszert, sokan mégis jogtalanul utánozták azt. Ez több pert eredményezett, ezeket a Ganz általában megnyerte. Az Edison-cég képviselője 1885-ös budapesti látogatása után a szabadalom megvételét javasolta, akkor még hiába, mert Edison az egyenáram híve volt. Egy évvel később Bláthy amerikai útján mégis megállapodtak, Edisonék a rendszerre 20 ezer dolláros opciót kaptak. Ebből végül csak 5 ezret fizettek ki, amiért a Ganz be is perelte az Edison-céget.
Amerikában a Gaulard-Gibbs szabadalom opcióját Westinghouse szerezte meg, majd megismerve Dériék rendszerének előnyeit, megpróbálták a kettőt összedolgozni. Szabadalmaikkal megkerülték a magyarokét, s mivel a Ganz nem lépett időben kapcsolatba vele, a rendszer Amerikában Westinghouse nevét viseli. Az elsőbbségi vita a múlt század hatvanas éveire dőlt el, s a washingtoni Smithsonian Múzeum két Ganz-trafót állított ki az elsőbbség kiemelésével.
