Az új nyílt szabványt támogató közel félszáz szervezet között olyan óriások is vannak, mint a Warner Bros. filmstúdió vagy a Microsoft informatikai vállalat, és olyan megoldásoknak akarnak alternatívái lenni, mint például az Apple eszközhöz kötött jogvédelmi rendszere, amelyben a megvásárolt zenék és videók korlátozott számú és típusú készülékkel érhetők el.
A DECE (Digital Entertainment Content Ecosystem), azaz a digitális szórakoztatóipari ökoszisztéma támogatói nevű csoport reményei szerint az új rendszerrel robbanásszerűen emelkedhet a - jelenleg mindössze 4 százalékot elérő - digitális filmletöltési arány. A tartalmak védelmét a DRM (digital rights management), azaz a fájlok fizikai másolásának korlátozása helyett a felhasználó személyéhez kötnék.
A koncepció szerint a felhasználók egy zárható digitális szekrényt kapnának, amelyben a megvásárolt DVD-k, Blu-Ray-lemezek, illetve a film- és zeneletöltések azonosítóit tartják. Így mindössze a jogosultság ellenőrzésével bárhol és bármilyen mobileszközön a fájlok átmásolása nélkül lehetne hozzáférni az egyszer már kifizetett tartalmakhoz.
A rendszer azért az UltraViolet - magyarul az ultraibolya - nevet kapta, mert láthatatlan, de mindenütt jelen van.
Akárhányszor töltjük le a filmet, csak egyszer kell fizetni?
Az új nyílt szabványt támogató közel félszáz szervezet között olyan óriások is vannak, mint a Warner Bros.
„Az a cél, hogy visszatérjünk az 1998-as Fideszhez” – a párton belül is felháborodást keltett Orbán Viktor Vadhajtások-vallomása
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Martini Noémi: Rossz hír Rétvári Bencééknek, hogy a nők méhéhez többé semmi közük
Az időjárás jobban befolyásolja a sörfogyasztást, mint a focivébé – interjú a Borsodi Sörgyár vezetőjével
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
A Guardian ítéletet mondott: az USA alkalmatlan a focivébé rendezésére
Az Integritás Hatóság elnöke az elmozdításáról: „Magamtól nem állok fel”
Miért őszülünk? Egy új kutatás szerint a válasz a rák elleni védekezésben is kereshető
Kivezetné a kamatstopot szeptember végével a kormány
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
A szám, amely többet árul el az egészségünkről, mint a vérnyomásunk
José Mourinho visszatér a Real Madridhoz
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
Kapitány Istvánnak frissítenie kellett a vagyonnyilatkozatát
Kimaradt egy balatongyöröki nyaraló.