szerző:
hvg.hu

Hihetetlenül komoly hardverháttérrel kell támogatni azt, amit a legnagyobb közösségi oldal kínál nap nap után a látogatóinak.

Napi 4,75 milliárd dolgot (képet, videót, kommentet, státusfrissítést) osztanak meg a felhasználók egymással a Facebookon, de a lájkok száma sem sokkal kevesebb: négy és fél milliárdszor nyilvánítjuk ki tetszésünket egy nap. Emellett pedig még 10 milliárd üzenet is útra kel naponta.

Hogy ez mind-mind megtörténhessen, ahhoz igen komoly infrastruktúrára van szükség, szerverek, merevlemezek százezreire stb.

A Facebook néhány évvel ezelőtt kezdte el kiépíteni saját hardverhátterét (költségcsökkentési szempontból), és sikerült elérnie, hogy eszközei kevesebbet fogyasztanak, mégis nagyobb teljesítményt kínálnak, mint a korábbi, nagynevű szállítók eszközei.

©

Bár a Google és az Amazon is saját hardverparkot üzemeltet, ennek részleteit titok övezi, viszont a Facebook nemcsak hogy beszél a hardvereiről, hanem a terveket bárki számára elérhetővé teszi, azaz a nyílt forráskódú szoftverek után most itt vannak a nyílt forráskódú hardverek.

A Business Insider jóvoltából most bárki megnézheti a Facebook mögött álló hardver-infrastruktúrát, ha erre a linkre, majd a további fotókra kattint.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Dobó Kata szelfizett egyet Ed Sheerannel, de kiderült, átverték (videó)

Dobó Kata szelfizett egyet Ed Sheerannel, de kiderült, átverték (videó)

Bizarr videó került elő Kínából, gyorsan terjed a kínai emberarcú halas felvétel

Bizarr videó került elő Kínából, gyorsan terjed a kínai emberarcú halas felvétel

"Nincs mit beismernem" – elkezdődött a Gyárfás-per

"Nincs mit beismernem" – elkezdődött a Gyárfás-per

Férfi létére inna Cosmopolitan koktélt?

Férfi létére inna Cosmopolitan koktélt?

Pokorni már egyeztet Karácsonnyal a normafai fakivágásokról

Pokorni már egyeztet Karácsonnyal a normafai fakivágásokról

Hasszán F. azt állítja, megverték a rendőrök, és a börtönben is bántalmazták - élőben a tárgyalásról

Hasszán F. azt állítja, megverték a rendőrök, és a börtönben is bántalmazták - élőben a tárgyalásról