Nemrégiben cikkeztünk arról, hogy a február végi Mobile World Congressen, illetve az elkövetkezendő hónapokban körülbelül milyen új csúcsmobilokra számíthatunk a gyártóktól. Szinte csak úgy repkedtek a colok, a hatalmas felbontásértékek, a sokmagos processzorok és a szuperkamerák, melyek tekintetében értelemszerűen egyetlen gyártó sem kíván lemaradni a riválisai mögött. De vajon tényleg szüksége van egy átlagosnak mondott felhasználónak minderre a technológiai hókuszpókuszra? Vesézzük hát ki tételesen a dolgokat.

QHD felbontás

2012-ben az 1280x720 pixeles felbontású HD panelek uralták a mobiliparág high-end szektorát, aztán 2013-ban minden az 1920x1080 pixeles Full HD felbontásról szólt, idén pedig már 2560x1440 pixeles QHD (Quad HD, 2K HD) felbontást kell felmutatnia annak a gyártónak, amely valami tényleg komolyat szeretne letenni az asztalra. A felbontás növekedésének egyrészt örülhetünk, hiszen ily módon a képminőség a képátló jelentős növekedése ellenére sem csökken, de vajon hol az a határ, ami fölé egyszerűen már nem érdemes felpumpálni a pixelszámot?

Van-e retinább a Retinánál?

Az Apple 2010-ben azért adta az elsőként az iPhone 4-be szerelt nagyfelbontású kijelzőnek a Retina Display nevet, mert közlése szerint ennek a colonként 330 képpontot felvonultató, vagyis 330 ppi-s panelnek körülbelül olyan a felbontása, mint az emberi szemnek. Ennél tehát már nem is kell jobb, legalábbis az almás logós gyártó szerint. Részben igaza is van az Apple-nek, mert egy átlagos kvalitású szemmel megáldott felhasználónak nem is kell ennél szebb kijelző, azonban rengetegen vagyunk "sasszemű" kütyüőrültek, akik kiszúrjuk, hogy a 720p HD felbontású és 330 ppi körüli pixelsűrűségű display bizony gyengébb egy 1080p HD és körülbelül 450 ppi-s panelnél. És mindezt természetesen normál, 25-30 centiméteres nézési távolság mellett.

Független szakértői vélemények szerint körülbelül 470-480 ppi lehet az a határ, mely fölé még a legjobb szemű emberek miatt sem érdemes menni. Ehhez képest az érkezőben lévő Samsung Galaxy S5-ben állítólag egy olyan 5,2 colos QHD érintőkijelző lesz, melynek pixelsűrűsége eléri az 565 ppi-t – összehasonlításképp, a tavalyi Galaxy S4-ben lévő 5 colos Full HD kijelző 441 ppi-s. Az RGB vs. PenTile mátrix történetbe most inkább nem ásnánk bele magunkat, így tehát most legyen elég annyi, hogy a QHD felbontásnak csak akkor vesszük majd hasznát, ha egy 6,2 colos phabletet fogunk a kezünkbe. És ugyebár akkor is csak a kiváló látással megáldottak.

The Sydney Morning Herald

Hajlított kijelző

Tévés fronton idén a csapból is a hajlított képernyős televíziók folynak, és elképzelhető, hogy hasonló jelenségnek leszünk tanúi mobilvonatkozásban is. Az első két delikvens már meg is érkezett, no persze nem hozzánk, hanem a nálunk szerencsésebb országokba: az egyik a Samsung Galaxy Round, a másik pedig az LG G Flex. Lényeges eltérés a kettő között, hogy míg a Samsung a hosszirányú, addig az LG az oldalirányú tengely mentén ejtette meg azt a bizonyos hajlítást.

De mégis mi értelme van mindennek? Nos, esetleg kapásból az IMAX-féle ívelt mozivászon élményére asszociálhatunk, de persze ilyen kis méretben ez a látványbeli tényező nem igazán játszik. Többek közt már csak azért sem, mert például a Samsung által meghajlított 5,7 colos panel középső pontja és legjobban kiemelkedő szélső pontjai között mindössze 2,7 milliméternyi szintbeli különbség fedezhető fel. Az viszont már tényleges előny, hogy az ívelt, konkáv kialakítás miatt láthatóan kevesebb az olyannyira gyűlölt visszatükröződés, ami egyrészt jobb olvashatóságot, másrészt pedig adott esetben kisebbre vett fényerőt, ezáltal pedig hosszabb üzemidőt tesz lehetővé.

Százalékosan persze nehéz kimutatni, hogy az ívelt forma pontosan mekkora előnyt jelent a valós képminőségérzet javulás terén, az viszont teljesen egyértelmű, hogy ezek a furcsa új mobilok ide-oda billeghetnek az asztalon, illetve zsebbe csúsztatva is kicsit szokni kell őket. A hajlított kijelzős mobilok egyelőre sokkal inkább erőfitogtatásnak számítanak a gyártók részéről, semmint hogy óriási használatbeli előnyt jelentenének, és egyfajta átmenetet képeznek a hagyományos sík készülékek és a sokak által várva várt, akár csuklóra is felapplikálható, teljesen hajlékony készülékek között.

Hegyekben a magok és a RAM

Ha a 2007-es Nokia N95-be elég volt egy 332 MHz-es processzor, akkor egy mai okostelefonba miért kellenek a GHz-ek? Körülbelül azért, amiért a Golf I GTI 110 lovas motorja helyett is egy kétszer ilyen erős erőforrás található a mostani Golf VII GTI-ben. Elég csak megnézni azt, hogy az elmúlt években mennyivel nőtt a telefonokba szerelt kijelzők és kamerák felbontása, illetve hogy milyen elképesztő szolgáltatások vannak belezsúfolva napjaink okostelefonjaiba. Mert ugye milyen jó, hogy nemcsak Facebook és FM-rádió, hanem Skype-funkció és persze GPS-navigáció van a mobilokban?

Jelenleg az iPhone 5s-be szerelt duplamagos 1,3 GHz-es és az iparágban világelsőként 64 bites A7 processzor, illetve a rengeteg androidos telefonban ott figyelő, négy darab 2,3 GHz-es magot számláló Snapdragon 800-as chipset jelenti a csúcsot. De már nem sokáig, hiszen az iPhone 6-ba egész biztosan új processzor fog kerülni, illetve már a 4x2,5 GHz-es Snapdragon 805 (32 bit) is be lett jelentve, az Nvidia-féle Tegra K1-ről (4/2 mag, 32/64 bit) nem is beszélve. És a Samsungról sem szabad megfeledkezni, a dél-koreai cég idén új hat-, illetve nyolcmagos chipseteket fog a mobiljaiba pakolni.

Egy biztos: amennyiben egy abszolút csúcskategóriás 2014-es mobilról beszélünk, akkor bizony szükség lesz a legeslegújabb processzorra. Elég például csak arra gondolni, hogy míg egy Full HD paneles mobil esetében egy "csak" 2,07 millió pixeles, addig egy QHD kijelzős csoda esetében már egy 3,68 millió képpontos (+78%) vizuális világ folyamatos és zökkenőmentes előállításán kell fáradoznia a chipsetnek. RAM-ból sem árt a minél több: tavaly 2 GB volt a trend, idén viszont már a 3-4 GB lesz a menő, amit ugyebár a már említett felbontásnövekedés, illetve például a Galaxy Note 3-éhoz hasonló, igen fejlett többablakos felhasználói felületek követelnek meg maguknak.

Egy jobb mobil esetében az integrált flashmemóriának ma már illik minimum 16 GB-osnak lennie, és persze nem árt, ha microSD bővíthetőség is van a fedélzeten.

Megapixel-háború

Nyílt titok, és ma már lényegében egy ötödikes is tudja, hogy önmagában a megapixelérték növelése nem sok jóhoz vezet, sőt, ettől függetlenül a Nokia Lumia 1020-ban lévőhöz hasonló, 40 megapixeles mobil fénylesőknek igenis van értelme. Hogy némi ellentmondás látszik körvonalazódni az előbbi mondatban? Pedig nincs abban semmi ilyesmi, el is áruljuk, hogy miért.

Nokia Lumia 1020 – a kamerakirály

László Ferenc

A Nokia nem egyszerűen csak a felbontást pumpálta fel az egekbe, hanem ezzel párhuzamosan a szenzor méretét is igen korrekt módon megnövelte, vagyis az egyes pixelek mérete szerencsére nem zsugorodott (ez okozhatna minőségromlást). Komoly fegyvertény, hogy amennyiben éppen nincs szükségünk a maximális felbontásra, akkor az oversampling technológia remek 5 megapixeles, és lényegében teljesen képzajmentes fotókat produkál. Az ésszerűen használt több tucat megapixel ezenkívül arra is alkalmas, hogy az intelligens zoom révén helyettesítse az optikai zoomot.

Kár, hogy a szenzorméret-növelésről (és a korrekt optikáról) sok gyártó megfeledkezik, és egyszerűen csak a pixelszámot növeli, ami sajnos sem túl üdvözítő, még akkor sem, ha mondjuk optikai képstabilizátort is kapunk a pénzünkért. Ez utóbbi egyébként mindenképpen remek dolog, hiszen kevés fény és remegő kéz esetén is egész remek végeredményt biztosít. Summa summarum: amennyiben egy mobilban egy nagyméretű szenzorra van felpakolva a sok-sok megapixel, van optikai képstabilizátor, és ne adj Isten még egy remek xenon-vakut is kapunk, akkor az bizony nem parasztvakítás. A DSLR gépeknek persze továbbra sincs félnivalójuk, de a profi kamerás mobilok nem is azok felváltására, hanem azok kiegészítésére hivatottak.

Megabitek

Nem is olyan rég még a 384 Kbit/s-os 3G adatátvitel előtt is letérdeltünk, mostanság pedig már lazán megabites értékekkel dobálózunk. A néhányszor 10 Mbit/s-ra képes HSPA+ után az LTE első körben 100 Mbit/s-ra növelte a tempót, és jelentősen lecsökkentette a hálózati válaszidőt, aztán pedig tavaly már mind készülék-, mind pedig hálózatfronton megkezdődött a 150 Mbit/s-os LTE-A mobilnet korszaka. És persze itt sem állunk meg: idén már elindulnak az első 300 Mbit/s-os kereskedelmi LTE-A szolgáltatások. Ezeket ugyan üdvözöljük, szerény véleményünk szerint sokkal jobb egy hatalmas lefedettségű, stabilan néhány megabites hálózat, mint egy olyan, mely ugyan néhol és néha tud akár több száz megabitet is, azonban gyakran "kiváló" EDGE sebességre lassul. És hogy amúgy mire elég a 300 Mbit/s? Például arra, hogy egy 1 GB-os fájlt 27 másodperc alatt lerántsunk a webről, amihez persze nem árt egy közel 40 MB/s-os mentési sebességre képes mögöttes vas sem.

Amperek

Az üzemanyagcellás fejlesztésekről már tíz évvel ezelőtt is sokat cikkeztünk, erre most 2014-ben is még mindig a régi lítium-ion akkumulátorok keserítik meg az életünket. A probléma gyökere, hogy a telefonok tudása és fogyasztása az elmúlt években sokkal nagyobb ütemben nőtt, mint az aksik kapacitása, ennek pedig az az ára, hogy szinte elkerülhetetlen a mobilunk és a 220 voltos hálózati dugalj minden egyes este történő randiztatása.

Mostanság szerencsére egyre több gyártó ébred rá arra, hogy a felhasználók számára sokkal fontosabb egy nagyobb kapacitású aksi, mint egy 1-2 milliméterrel vékonyabb szupertrendi készülékház. A legújabb csúcsmobilokban már 3000-3400 mAh kapacitású akkumulátorok rejtőznek, melyek óvatos használat mellett már 1,5-2 napos használati időt is lehetővé tesznek, az pedig nyílt titok, hogy a telefonokhoz szánt, 5000-10000 mAh-s külső aksipakkok piaca egyre jobban pörög.

Álommobil 2014-ben

5,5 colos QHD érintőkijelző, nyolcmagos 64 bites chipset, 4 GB RAM, 64 GB flashmemória, microSD slot, 40 megapixeles kamera, 300 Mbit/s-os mobilnet, és mindez egy kellemesen karcsú, vízálló készülékházba pakolva. Körülbelül ilyen és ehhez hasonló, akár hajlékony kijelzős mobilokról álmodozhatnak mostanság az elvetemültebb kütyübolondok, mely készülékekre keveseknek van igazából szüksége, de a gyártók ugyebár minden igényt kielégítenek, no és persze új igényeket is hajlamosak teremteni.

Az átlag mobilos meg leginkább csak egy olyan 5000 mAh-s aksiról álmodik, amit bele tudna gyömöszölni a remek 60-70 ezer forintos jelenlegi telefonjába.

Tűzpiros Ferrari vs. teletankolt szürke VW Golf a ház előtt – kinek mire lenne inkább szüksége?

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.