Nem biztos, hogy kitalálja, ki a második legnagyobb mobilgyártó

A fejlettnek mondható országokban a felhasználók elsöprő többsége okostelefont választ, de sok olyan állam van a világon, ahol rengeteg hagyományos telefont adnak el. Éppen ezért kicsit másabb a gyártók népszerűségi sorrendje, ha nem csak a szokásosan mért okosmobilos szegmenst számoljuk.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem biztos, hogy kitalálja, ki a második legnagyobb mobilgyártó

Míg az okostelefonos toplistákon a Nokiát nem is nagyon emlegetik, addig világviszonylatban második a Microsoft kezében lévő gyártó. Érdekesség, hogy nem csak a Nokia, hanem az első helyen álló Samsung is óriási veszteséget könyvelhet el éves szinten: a koreai vállalat ötödével, a Nokia pedig harmadával kevesebb készüléket adott el – miközben a top 10 összes többi tagja növelni tudta a darabszámot.

Statista / Gartner

A trend alapján úgy tűnik, hogy a kizárólag okostelefonokat értékesítő Apple hamarosan megelőzi a Nokiát, és a második lesz – hacsak nem szól közbe az egy év alatt 336 százalékos növekedést felmutató Xiaomi, például az ilyen kellemes árazású telefonjainak köszönhetően.

A toplista érdekessége még, hogy a tízből nyolc vállalat keleti, ezen belül öt kínai székhelyű cég.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.