szerző:
hvg.hu

Kevés annál bosszantóbb dolog van, mint amikor sietne az ember, de egy ideiglenes útlezárás, baleset vagy dugó miatt hosszú ideig a forgalomban reked. Ilyenkor a legtöbben a rádióból vagy az ismerősöktől igyekeznek megtudni, miért nem halad a kocsisor, a legbiztosabb azonban, ha első kézből érkezik az információ. Ezért is jó a rendőrség új telefonos alkalmazása.

Nem túlzás azt állítani, hogy az év egyik legkellemesebb meglepetését okozta az androidos és windowsos telefonokra is elérhető Rutin, azaz a Rendőrségi Útinformációs Rendszer nevű alkalmazás. Az appot az Országos Rendőr-főkapitányság Informatikai Fejlesztési Főosztálya készítette, és hát hivatalos szerv lévén a felhasználónak elsőre talán fenntartásai lehetnek az alkalmazást illetően, a telepítés után azonban egyértelműen kiderül, egy alapjaiban véve jól összepakolt és hasznos programról van szó.

©

A Rutin csupán 4,8 megabájtos, így mobilinternettel is letölthetjük, nem vesz el túl sokat a keretünkből. A telepítés és az elindítás után azonnal beállíthatjuk, hogy milyen módon szeretnénk megkapni az infókat. A területi értesítés esetén kiválaszthatjuk, mely megyék érdekesek a számunkra, míg ha pozíció alapján szeretnénk értesüléseket szerezni, 10-től 200 km-es hatótávolságig beállíthatjuk, mekkora területet figyeljen az app.

Mivel az alkalmazás lényegét épp a folyamatos tájékoztatás adja, kifejezetten jó ötlet volt beépíteni, hogy a felhasználó választhassa ki, milyen időközönként szeretne értesülni az úton történtekről. A beállításokban 5, 10, 15 és 30 perc közül választhatunk, de ha olyan helyzetben vagyunk, hogy épp nincs rá szükségünk, akár ki is kapcsolhatjuk. Mindemellett a Csendes órák funkcióval azt is megadhatjuk, hogy mettől meddig nem szeretnénk egyetlen üzenetet sem kapni. Ez leginkább akkor hasznos, ha órákon át fix helyen (például otthon vagy munkában) tartózkodunk, és semmi szükségünk nincs a közlekedési információkra.

Amikor szükségünk van, akkor az Útinfó menüpontban kiválaszthatjuk, hogy listázva, vagy térkép szerint szeretnénk látni az aktuális híreket. Utóbbi nézetet ugyan egy kicsit lassabban tölti be az app, ugyanakkor jóval hasznosabb azt választani, hiszen egy idegen településen kevesebbet mond egy utcanév, mint ha látjuk, hogy pontosan hol történt az eset. A térképen különböző ikonokkal jelzik, hogy balesetről, dugóról vagy forgalomkorlátozásról van szó. Ezeket első ránézésre nem biztos, hogy meg tudjuk különböztetni egymástól, a harmadik-negyedik használat után azonban már rááll az ember szeme.

©

A rendőrség törekedett arra, hogy csak a lényeges információkat közöljék a felhasználókkal, és ez sikerült is. Ha térképen az esemény ikonjára (vagy a listás nézet esetén magára az eseményre) bökünk, a térképen megjelenik a pontos helyszín, valamint szövegesen az, hogy hol történt, milyen rendőri intézkedés zajlik épp, az meddig tart, valamint kell-e bármilyen lezárásra vagy terelésre számítani. Szerencsére a készítők arra is gondoltak, hogy az információ nem csak egy felhasználónak lehet érdekes, ezért a jobb felső sarokban lévő megosztás gombra nyomva számos módon továbbíthatjuk az információt, az e-mailtől az SMS-en át a Facebook Messengerig.

©

Az app szinte minden olyan információt közöl, ami szükséges lehet az úton lévő felhasználónak. A fentiek mellett a határátkelők helyzetéről is friss információt kaphatunk, ezt egy táblázat segítségével jeleníti meg az app – igaz, nem túl képernyőbarát módon.

Még a képernyőt elforgatva is van, amit nem látni a táblázatból.
©

Egy dolog hiányzik a rendőrség alkalmazásából, ez pedig a sebességmérőkről szóló tájékoztatás, de mivel az általunk is kipróbált változat még csak az alkalmazás első változata, könnyen lehet, hogy egy közeljövőbeni frissítéssel ez a funkció is belekerül. Az ígéretek szerint egyébként folyamatosan dolgoznak majd a program fejlesztésén, például már csőben van az iPhone-ra szánt verzió is.

Bár jó néhány olyan alkalmazás van, ami hasonló funkciót hivatott ellátni, a Rutin bőven fel tudja venni a versenyt ezekkel. A Waze-hez képest például kifejezetten előnyös, hogy nem a közösség bejelentésein, hanem a tájékoztatáson alapul: így ugyanis nemcsak a nagyobb városokban (ahol a Waze is remek), de a Waze-használók nélküli kisebb települések környékén is remekül működik a szolgáltatás. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által gründolt Vész app ugyan a Rutinhoz hasonló alapokon nyugszik, a dizájnja miatt kevésbé átlátható, ráadásul tesztelésünk során többször is leállt, ami éles használat esetén igen bosszantó, az alkalmazás pedig haszontalan tud lenni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
2,1 milliárdért vásárolt Van Dyck-festményt a Szépművészeti

2,1 milliárdért vásárolt Van Dyck-festményt a Szépművészeti

Imádja, ha imádják: ilyenek az érzelmi kizsákmányolók

Imádja, ha imádják: ilyenek az érzelmi kizsákmányolók

"Megerősíti a középosztályt" – megdicsérte a Fox News a kormány családpolitikáját

"Megerősíti a középosztályt" – megdicsérte a Fox News a kormány családpolitikáját

Megszökött egy fogoly Siófokon

Megszökött egy fogoly Siófokon

A Suzukinál a 250 órás túlórakeretet sem használják ki

A Suzukinál a 250 órás túlórakeretet sem használják ki

Kézilabdacsapat ült a kisbuszban, amely hajszálnyira volt a frontális ütközéstől – videó

Kézilabdacsapat ült a kisbuszban, amely hajszálnyira volt a frontális ütközéstől – videó