Tavaly februárban vezette be a Facebook a változatos reagálás lehetőségét, vagyis az új lájkgombokat (“tetszik”, “imádom”, “vicces”, “hűha”, “szomorú”, “dühítő”). Ehhez hasonló funkciót tesztelnek most a Messengeren – szúrta ki a TechCrunch egyik olvasója.

A tesztelést a Facebook elismerte, az új funkció lényege pedig annyi lesz, hogy úgy lehet majd reagálni egy-egy Messengeren kapott üzenetre, mint a facebookos bejegyzésekre.
Az érzelmek hasonlók, a hozzájuk tartozó szmájlik kicsit mások, viszont itt már a klasszikus negatív visszajelzés, vagyis a lefelé mutató ujj, azaz diszlájk is helyet kaphat – már ha a tesztelés során a felhasználóknak tetszik, a kínálat ugyanis még változhat.

Az adott üzenet alatt ugyanúgy szám mutatja majd a különböző lájkolások számát – ez a csoportos üzeneteknél lesz érdekes –, mint a közösségi oldalon szoktuk látni.
Ha máskor is tudni szeretne a Facebook újításairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.