szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Már az is nagy dolognak számított, amikor egy gép 1997-ben legyőzte Garri Kaszparovot, a sakkozás akkori világbajnokát. Az elmúlt időszakban azonban már a sakknál jóval összetettebb go játékban is nyerésre állt a gép, a Google mesterséges intelligenciája most legyőzte a világ legjobb játékosát is. És ezúttal még csak bele sem izzadt.

A Google először tavaly januárban állt elő azzal, hogy elsőként sikerült olyan mesterséges intelligenciát összeraknia, amely legyőzte a go egyik nagymesterét. A bejelentést tavaly márciusban követte egy öt körben lezajlott csata a gép és a világ akkor legjobb gojátékosaként emlegetett Lee Sedol között – akkor 4:1-re nyert az AlphaGo.

A tavaly tavaszi meccsek után a go 18 éves kínai klasszisa, Ke Jie jelentkezett: ő Sedolnál is jobb, és bizony legyőzné a Google DeepMindján alapuló gépet. Kedden érkezett a hír: ugyan csak fél ponttal, de ismét alulmaradt az ember. A mesterséges intelligencia megalkotói kiemelték, az AlphaGo ezen verzióját nem is a minél nagyobb arányú győzelem elérésére programozták, hanem a gép tehát ezúttal szimplán csak a minél biztosabb nyerésre ment, nem a pontkülönbségre.

A sakknál nagyságrendileg összetettebb go játékot magas fokon űzű mesterséges intelligencia legújabb változata a beszédes Master névre hallgat. És nem is csak az érdekes benne, hogy nyerni tudott, hanem az, hogy ehhez ezúttal tízszer kevesebb számítási teljesítményt kellett csak igénybe vennie, mint a tavaly tavaszi meccsek esetén.

Mindez előrevetíti a jövőt, amikor bizonyos feladatok esetében még csak óriási kapacitásra sem lesz szükség ahhoz, hogy a gép jobbnak bizonyuljon az embernél. Persze az továbbra is jó kérdés, hogy: mikor leszünk mesterségesen intelligensek?

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Boldogságatlasz 7. rész: Mit tanulhatunk az indiaiaktól?

Boldogságatlasz 7. rész: Mit tanulhatunk az indiaiaktól?

Török Gábor a Szájer-ügyről: Ez hatalmas csapás a Fidesznek

Török Gábor a Szájer-ügyről: Ez hatalmas csapás a Fidesznek

Az ünnepekre is maradnak a szigorú korlátozások Németországban

Az ünnepekre is maradnak a szigorú korlátozások Németországban