6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A fejlesztők szerint a tavalyi Firefoxnál kétszer gyorsabb lett a Quantum, miközben 30 százalékkal kevesebb memóriát fogyaszt, mint a Chrome.
A Mozilla még tavaly év végén állt elő a hírrel, hogy egy hipergyors Firefox-böngészőt fejlesztenek. A projektet azóta Firefox Quantum néven ismerhetjük, amiről ezidáig nem sokat lehetett hallani, legalábbis azon kívül nem, hogy a Chrome is félhet tőle. A Mozilla azonban megtörte a csendet, és bejelentette: elkészült a béta verzióval, ami a közölt adatok alapján valóban gyors lett.
A Mozilla szerint a Quantum kétszer olyan gyors, mint a Firefox-böngésző tavalyi verziója, ami finoman szólva is megsüvegelendő teljesítmény. Ez elsősorban a teljesen újraírt CSS-motornak köszönhető, amit a Mozilla a saját, Rust nevű programozási nyelvén fejlesztett ki, és ami képes több processzormaggal is együtt dolgozni ahelyett, hogy egyet terhelne le.
A másik fontos újítás a böngésző lapkezelésében keresendő. A Quantum a megnyitott és használt lapok frissítését tartja elsődleges feladatnak. Emiatt a Mozilla szerint 30 százalékkal jobban bánik a memóriával, mint a Chrome. Emellett 469 olyan hibát is megszüntettek, amely eddig lassította a böngészőt.
A böngésző mindezek mellé egy kis ráncfelvarrást is kapott. Új dizájnt kapott a menü és a lapok kinézete, a "könyvtár" gomb pedig egy helyre gyűjti a könyvjelzőket, a letöltéseket és a böngészési előzményeket is.
A béta verzió Linuxra, macOS-re, Windowsra, Androidra és iOS-re is elérhető. Hangsúlyoznánk, hogy béta, érdemes ennek megfelelően kezelni. A Mozilla a tervek szerint november 14-én adja ki a végleges verziót.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.