szerző:
hvg.hu

A múlt év végén az Apple nevétől volt hangos a tech-sajtó, ennek azonban nem feltétlenül örültek Cupertinóban. Azóta sem csillapodik az iPhone-lassítási botrány.

Óriási lett a felháborodás, amikor kiderült, hogy az Apple szándékosan lassítja a régebbi telefonokat, állítása szerint azért, hogy a felhasználóknak minél jobb használati élményt nyújtson. De sem ez a magyarázat, sem maga a konkrét bocsánatkérés, sem az akkumulátorcsere árának mérséklése nem volt elég ahhoz, hogy lecsillapodjanak a kedélyek.

John Thune amerikai szenátor – írja a The Wall Street Journal – egyenesen Tim Cooknak írt levelet, amelyben tájékoztatást kér az ügyről, illetve az Apple vállalati politikájáról e konkrét esetben. Azt is megkérdezte, hogyan követi a cég a felhasználók teljesítményre vonatkozó panaszait, és hogy miként kompenzálja azokat, akik még az árcsökkentés előtt cseréltették ki az akkumulátorokat.

De nemcsak az amerikai kormány vár magyarázatot az Apple-től. Legutóbb a párizsi ügyészség indított nyomozást feltételezhető csalás és programozott elavulás miatt. A vizsgálatot, amelynek eredménye akár bűncselekmény megállapítása is lehet, az ottani fogyasztóvédelmi hivatal végzi, amely Franciaország pénzügyminisztériuma alá tartozik.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!