Egy rakétakilövés mindig látványos esemény, a SpaceX (helyi idő szerint) vasárnap esti akciója azonban minden eddiginél látványosabbra sikeredett. Elon Musk űrcége a Los Angelestől 254 kilométerre északra található Vandenberg légitámaszpontról bocsátott fel egy Falcon-9-es hordozórakétát, hogy célba juttassa vele az új argentin műholdat, a SAOCOM-1A-t.
Mivel az eseményre sötétedés után került sor, így várható volt, hogy a látványa mindenki figyelmét felkelti – éppen ezért Los Angeles polgármestere már jó előre jelezte, nem az idegenek érkeztek el hozzánk, csupán a SpaceX lövi ki egy rakétáját. A küldetés szerencsére sikerrel járt, a rakéta első fokozata pedig sikeresen landolt az előre megcélzott területen – számolt be róla a Space.com.
Ezt a pillanatot örökítette meg Joaquin Baldwin fotós is, akinek képén jól látni a Falcon–9-es útját, valamint a Földre épp visszatérni készülő első fázist.
Nem ő volt azonban az egyetlen, akinek sikerült fotót készítenie a visszatérésről. Először is ott van maga a SpaceX, amely a Flickren osztott meg néhány remek felvételt a kilövésről és az első fázis landolásáról.
De jó néhány fotó jelent meg a Twitteren is, amelyek megörökítették a SpaceX kilövését.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.