Milo Yiannopoulos ismert szélsőjobboldali szónok, aki idén hazánkban is vendégeskedett: az Orbán-kormány meghívására májusban Budapesten is előadást tartott, amiért a hírek szerint 20 ezer dollárt kapott.
Yiannopoulos azonban nem dúskál a pénzben, bírósági dokumentumok szerint ügyvédeinek és saját cégének is tartozik. Valószínűleg a költségek minimalizálása okán döntött úgy, hogy a Patreon nevű adománygyűjtő oldalon próbál pénzt szerezni. A profilt annak magyarázatával hozta létre, hogy a befolyt támogatásokból egy tv-műsort indít, továbbá családjára és alkalmazottaira is fordít majd belőle.
A The Guardian csütörtökön azonban arról számolt be, hogy Yiannopoulost kitiltotta felületéről a Patreon, és nem is tagadták, miért: az oldal közleményében úgy indokolt, hogy a szolgáltatásuk nem kíván együttműködni olyan kezdeményezésekkel, amelyeknek gyűlöletcsoportokhoz van köze.
A támogatások különböző árkategóriában voltak elérhetők, a legdrágább, 750 dollárost kifizetők ajándékra is számíthattak volna: Yiannopoulos egyrészt bögrét adott volna a támogatóknak, másrészt egy közös italozás lehetőségét is felvetette.
A szélsőjobbos felhívására a profil törlése előtt 250 támogató sikerült bevonzania Yiannopoulosnak, az azonban nem ismert, mekkora összeget ajánlottak fel neki.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.