szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az amerikai elnök elég gyakran állít nettó hülyeségeket, ám egy mostani megszólalása a korábbiakat is lekörözi.

A technológiai vállalatokkal való küzdelem után új népellenség jelent meg Donald Trump szemében: az amerikai elnök ugyanis úgy véli, a szélerőművek zaja rákot okoz.

Trump egy republikánusoknak rendezett adománygyűjtő vacsorán számolt be a szélerőművek okozta zaj és a rákos megbetegedések közti, szerinte létező párhuzamról – írta meg az este vonatkozó pontját a Bloomberg. A lap szerint a kellemetlenséget növelte, hogy Trump

a kezével a turbinalapátok mozgását próbálta utánozni, és berregő hangot adott.

"Ha a házad közelében bárhol egy szélerőmű működik, akkor csak gratulálni tudok, az értéke máris 75 százalékkal csökkent. És közben azt mondják, rákot okoz" – jelentette ki Trump.

Az elnök alighanem azért támadja a vitathatatlanul előnyös szélerőműveket, amiért a klímaváltozásról is azt híreszteli, hogy csak mese.

Az amerikai rákellenes társaság (American Cancer Society) később közleményben reagált, amely szerint az elnök szavaival ellentétben nincs rá bizonyíték, hogy a turbinák zaja rákos megbetegedéshez vezetne.

Trump nem először fogalmaz meg a tudomány jelenlegi állása szerint teljesen valótlan dolgokat. Egy korábbi felszólalásakor parancsba adta a 6G-s mobilhálózat fejlesztését, miközben még az 5G is csak épphogy működésbe lépett. Egy másik alkalommal pedig Tim Apple-nek nevezte a cupertinói cégvezért.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!