Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az Egyesült Államok elnöke szokásosan a Twitteren üzente meg, mit vár az amerikai vállalatoktól. Annak ellenére, hogy a kívánsága egyelőre inkább sci-fi, mint rövid távon megvalósítható dolog.
Alighanem az új Samsung telefonok bemutatója sarkallta Donald Trump amerikai elnököt arra, hogy megossza véleményét a fejlettebb mobilhálózatok, köztük az 5G-s fejlesztésekről. Ismert: ez az a technológia, amelynek bevezetésén hosszú ideje fáradoznak a szolgáltatók.
A laborkörülmények között előállított technika előnyei alapvetően nem (csak) a sebességbeli pozitívumokban keresendők. Ilyen háttér mellett a letöltés nélküli, streaming alapú nézés is élvezetes, annyira, hogy az üzleti megbeszélés alkalmával a résztvevők akár 4K minőségű élőképként kapcsolódhatnak be a beszélgetésbe.
[Ilyen lesz valós körülmények között is: 5G teszthálózatot kapcsolt fel székházában a Telekom]
Ezek ismeretében nem meglepő, miért nem tud nyugton maradni a világ egyik legtöbb hatalommal rendelkező embere, Donald Trump sem, aki most is jól bejáratott szócsövén, a Twitteren fejtette ki észrevételeit a mobilhálózatokról, hangsúlyozva: amint lehet, el kell kezdeni építeni ezeket, hogy az USA ne maradjon le a versenyben.
I want 5G, and even 6G, technology in the United States as soon as possible. It is far more powerful, faster, and smarter than the current standard. American companies must step up their efforts, or get left behind. There is no reason that we should be lagging behind on.........
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2019. február 21.
A bejegyzés érdekessége, hogy a legtöbb helyen még csak épülő, ötödik generációs hálózatok mellett Trump a technikailag gyerekcipőben alig járó, 6G-s szisztémát is mielőbb használni szeretné. Ezzel kapcsolatban a Mashable megjegyzi, hogy a hatodik generációs hálózati kommunikáció jelenleg nem több egy papírhalomnál. Vannak róla elképzelések, de kézzel fogható szinten még nem létezik, így leginkább egy koncepcióként írható le.
Trump kijelentése azért is furcsa, mert ha hozzáértése nincs is a dologhoz, annyi tudással rendelkeznie kell, hogy tudja: ez a technológia még nem megvalósítható. Persze az is lehet, hogy szavait korántsem békés céllal fogalmazta meg. A bejegyzés akár burkolt hadüzenet is lehet, hiszen maga az elnök is azt hangoztatta korábban, mennyire veszélyesnek tartja a hálózatfejlesztésben elöljáró Huaweit és készülékeit.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.