Leszámítva a kínai Royole cég próbálkozását, a világ igazából a Samsung és a Huawei összehajtható telefonjára várt. Már mindkettőt bemutatták, azonban még nem kerültek forgalomba. Elsőgenerációs eszközként mindenesetre sok a kérdőjel körülöttük, s ezek különösen megszaporodtak, amikor a Galaxy Fold újságíróknak kiküldött tesztpéldányai csúnyán leszerepeltek.
A Samsung, lelkiismeretes gyártó lévén, azonnal változtatott kiadási ütemezésén, szóval nem jelenik meg május elején a Galaxy Fold. Kapóra jött mindez a Huaweinek – a gyártó Mate X nevű összehajtható telefonja júniusban jelenik meg, és a cég most arról számolt be, hogy eltérőn a Samsungtól, nála semmi nem befolyásolja a megjelenési időt. Ugyanis a Mate X „stabilabb” és „érettebb”, mint a Galaxy Fold.
Korábban már támadta a Huawei a Samsung megoldását, állítva, a Mate X konstrukciója tükrözi igazán azt, amit a felhasználók egy összehajtható telefontól várnak. Mindkét megoldásnak, tehát a Samsung-féle befelé, és a Huawei-féle kifelé hajlításnak is vannak előnyei és hátrányai. A Samsung-telefonok kijelzője jobban védett, viszont a Huawei csuklós megoldása ellenállóbb a por behatolásával szemben. Valójában persze a napi gyakorlat fogja kimondani az utolsó szót, és a Huawei egyelőre csak reménykedhet benne, hogy nem jár úgy, mint most a Samsung.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.