Egy néhány hónapja kiadott frissítés miatt ismét a letöltési listák élére ugrott a FaceApp nevű öregítős alkalmazás, amely egy szelfiből látványos idősköri fotót varázsol: olyan lesz rajta az ember, mintha 40-50 évet öregedett volna.
A felhasználók mellett a kiberbiztonsági szakértők is felfigyeltek az alkalmazásra, majd az FBI is érdeklődött utána. No, nem azért, mert ki akarták próbálni: attól tartottak, hogy a program által begyűjtött képek ismeretlen helyen landolnak.
A Szövetségi Nyomozó Iroda most figyelmeztetést adott ki a FaceApp miatt. Szerintük az app felhasználási feltételeivel sincs minden rendben, azok ugyanis tágan értelmezhetők, így az sem világos, hogy az alkalmazás csak a feltöltött vagy a készüléken lévő összes képet begyűjti-e.
A BBC idézi Chuck Schumer amerikai szenátor Twitter-bejegyzését. A politikus maga kezdeményezte a FaceApp elleni vizsgálatot, melynek eredménye most kimondta: az app szerintük nemzetbiztonsági kockázatot jelent, és jobb, ha senki nem használja.
A jelentésben szó esik arról is, hogy a FaceAppot Oroszországban készítik, és mivel a felhasználó egész albumához hozzáfér, kémkedésre is alkalmas. A fejlesztő Wireless Lab azzal védekezett, hogy csakis azokat a képeket látják, amelyeket a felhasználók feltöltenek, de azokat nem tárolják el.
[Milyen tévéje van otthon? Figyelmeztetést adott ki az FBI]
Az amerikai képviselők legutóbb a TikTok kínai alkalmazás miatt sürgettek hatósági vizsgálatot, mert felmerült, hogy az app nem annyira biztonságos, mint sokan hiszik.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.