A republikánusok úgy érzik, a közösségimédia-platformok teljesen elnémítják a konzervatív hangokat – írta Twitter csatornáján Donald Trump. Az Egyesült Államok elnöke második mondatában azt is elárulta, hogyan gondolja megoldani az általa érzékelt problémát:
Szigorú szabályozást fogunk bevezetni, vagy bezárjuk őket.
Trump szerint a közösségi szolgáltatások 2016-ban már megpróbálkoztak a konzervatívok elnyomásával, csak akkor nem sikerült nekik.
Az amerikai elnök hozzátette, ha nem szabályozzák le a közösségi médiát, annak ugyanolyan csalás lesz a következménye, mint a levélszavazásé. Utóbbi állítása volt az, amit a Twitter valótlanként bélyegzett, és felhívta a felhasználók figyelmét, hogy olvassák el az ezzel kapcsolatos bizonyított tényeket.
A Trump bezárással fenyegető bejegyzésére reagáló egyik Twitter-felhasználó rámutatott: az amerikai elnök – aki egyébként a Twitter egyik legaktívabb felhasználója – bojkottálhatja a közösségi médiát, de nem zárhatja be. Egyszerűen azért, mert ezek a vállalatok nem az ő személyes tulajdonai.
Nem ez az első eset, hogy Donald Trump bírálatot fogalmazott meg a közösségi oldalakkal szemben. Tavaly márciusban például azt mondta: a Facebook és a Twitter összejátszanak, hogy elnémítsanak őt. A politikus korábban a Google-nek is nekiment, mert a keresőcég szerinte manipulálja a találatokat. Trump akkor haladéktalan cselekvésre szólított fel.
Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy eközben az amerikai elnök vezeti a facebookos politikai hirdetésekre legtöbb pénzt költők névsorát.
Donald Trump korábban saját Facebook létrehozásán gondolkodott.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.