Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
93,4 százalékban hatékony az indiai Covaxin védőoltás a koronavírus súlyos tüneteinek megelőzésében – idézi az oltás gyártójának, a Bharat Biotech-nek bejelentését a Reuters. Az eredményt a klinikai tesztek 3., utolsó fázisa hozta, amit most végeznek. A védőoltást ennek ellenére már használják.
A gyártó szerint az is kiderült, hogy a védőoltás 77,8 százalékban nyújt védelmet a tünetekkel járó koronavírusos megbetegedésekkel szemben, a vírus Indiában felfedezett delta variánsától pedig 65,2 százalékban védi a beoltottakat.
A Bharat Biotech szerint hamarosan havi 23 millió adaggal gyártanak majd az oltóanyagból. A vakcina fejlesztésében szintén részt vevő Ocugen korábban azt közölte, hamarosan benyújtja kérelmét a Covaxin engedélyezésére az Egyesült Államokban is.
A tesztek eredményeit honlapján tette közzé a Bharat Biotech. (A dokumentum szombat délután nem volt letölthető.)