Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A tudósok azt remélik, hogy sikerül rekonstruálni az elhunytak történetének legalább egy részét.
Egy több száz éve mumifikálódott férfi és nő maradványait találták meg a dél-svájci Saleine-gleccseren. A leleteket tüzetesebb vizsgálatnak vetik alá, hogy pontosabban megállapítsák a halál időpontját, és azt, hogy az emberi maradványokkal együtt talált tárgyak melyik személyhez tartoztak – közölte Wallis (Valais) kanton régészeti hivatalának munkatársa. Romain Andenmatten azt reméli, hogy sikerül rekonstruálni az elhunytak történetének legalább egy részét.
A mintegy 800 méter hosszan szétszóródott maradványok – csontok, mumifikálódott testrészek, ruhadarabok – az elmúlt 15 évben kerültek a felszínre Orsieres település közelében. Az eddigi vizsgálatok azt állapították meg, hogy ruhadarabok két személytől, egy férfitől és egy nőtől származnak, és mindketten a Rhone-folyó völgyében éltek 1640 és 1800 között. Ugyanakkor azt még nem tudni, hogy halálukkor együtt voltak-e úton vagy két, egymástól független esetről van-e szó – mondta el a tudós a Keystone-SDA svájci hírügynökségnek.
A felfedezés az úgynevezett Zsoldos esetére emlékeztet, aki 1600 körül halt meg, és akit 1984-ben találtak meg Zermatt térségében a Theodul-hágón ruhájával, cipőkanalával, cipőivel, borotvakésével, tőrrel, karddal, pisztollyal és pénzérmékkel együtt. A maradványok vizsgálatából arra a következtetésre jutottak, hogy az elhunyt valójában inkább kereskedő lehetett.
(A kiemelt kép illusztráció.)
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.