szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az egyik legfontosabb alapszükséglet a víz, melynek megfelelő fogyasztása egy friss kutatás szerint nemcsak az öregedést lassíthatja, de a betegségektől mentes életet is meghosszabbíthatja.

Gyakran halljuk: igyunk eleget, mert csak így tudjuk megőrizni az egészségünket. Nemrég kiderült, hogy az, hogy mennyi víz az elegendő napi szinten, számos környezeti faktortól is függhet.

Most az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institutes of Health, NIH) új, az eBioMedicine folyóiratban publikált tanulmánya arra is rávilágít, hogy a megfelelő vízfogyasztás lelassíthatja az öregedést is.

A kutatók különböző egészségügyi mutatók, valamint a vér sószintje közötti összefüggéseket vizsgáltak – ez utóbbi emelkedni kezd a folyadékbevitel csökkenésével. A tanulmány során 11 255 résztvevő egészségügyi információit vizsgálták egy 30 éves periódus alatt.

Arra jutottak, hogy akik szérum nátriumion-szintje a normálnál magasabb volt, azok nagyobb eséllyel kaptak el krónikus betegségeket és az előrehaladott biológiai öregedés tüneteit is mutatták – azokhoz mérten, akiknél ez a szint a normál tartomány közepén volt. Emellett a magasabb szint a korai halálozás kockázatának növekedését is mutatta – foglalta össze a főbb megállapításokat az Interesting Engineering.

Az egyik kutató úgy foglalta össze az eredményeket, hogy a jelek szerint a megfelelő folyadékbevitel lelassíthatja az öregedést és a betegségektől mentes életet is meghosszabbíthatja.

A kutatás egy 2022 márciusában publikált korábbi munkára épült, ami összefüggéseket fedezett fel a szérum nátriumion-szint normálnál magasabb tartománya és a szívelégtelenség között.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!