Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Számos veszélyt rejthet, hogy már a felhőkben is mikroműanyagokra bukkantak japán kutatók – ez ugyanis a szennyezés mind könnyebb terjedéséhez vezethet, és még az üvegházhatású gázok kialakulásában is szerepük lehet.
A mikroműanyagok egyre nagyobb problémát jelentenek, mivel már gyakorlatilag mindenhol jelen vannak – a víztől kezdve a szervezetünkig, azon belül már a szívünkben is megtalálhatók.
Egy új, az Environmental Chemistry Letters folyóiratban publikált tanulmány szerint ráadásul már a japán Fudzsi és Oyama-hegyek tetejénél lévő felhőkben is találni mikroműanyagot – írja a Gizmodo.
A kutatók mindkét hegyet megmászták, majd mintákat vettek az azokat körülvevő ködből, és fejlett képalkotó technológiák segítségével elemezték ki őket. A vízmintákban pedig kisméretű műanyagdarabokra bukkantak.
A vizsgálatok során összesen kilencfajta polimert, és egy gumifajtát találtak, és a mintákban minden egyes literjében átlagosan 6,7 – 13,9 ilyen mikroműanyag volt megtalálható. Az ugyanakkor kérdéses, hogy miként tudtak ilyen magasra feljutni ezek a műanyagdarabok – de ez lehet az első eset, hogy ilyen helyen és formában találtak mikroműanyagot.
Átszokott már a műanyagról a papírpohárra? Csak mert most kiderült, hogy az is káros
A papírpoharak belsejében lévő bioműanyag nem minden esetben bomlik le, ami mikroműanyaggal szennyezheti a környezetet, és ivás közben bekerülhet a szervezetbe is.
A kutatók aggódnak az új megállapítások miatt, mert az, hogy már a felhőkben is vannak apró műanyagok, azt jelentheti, hogy ily módon még tovább növekedni a műanyagszennyezés – hiszen csapadék formájában ezek bárhol a talajba juthatnak, majd a terményekbe, melyeket aztán elfogyasztunk.
Ráadásul mindez a klímaváltozáshoz is hozzájárulhat: mivel ezek a mikroműanyagok a légkör felső részeiben vannak, ki vannak téve az ultraibolya-sugárzásnak – így pedig lebomlanak, és hozzájárulnak az üvegházhatású gázok kialakulásához.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.