Most úgy tűnik, Kína sem szeretne amerikai chipeket látni a saját hálózataiban: a The Wall Street Journal arról ír, hogy a kínai ipari- és technológiai minisztérium felszólított két állami mobilszolgáltatót, hogy ellenőrizzék, van-e nem helyi gyártású félvezető a hálózataikban.
A China Mobile-nak és a China Telecomnak a lap szerint ezután meg kell határoznia, hogy meddig cseréli le a „nem helyi” chipeket. Mindezt az teszi lehetővé, hogy az elmúlt években minőségben és teljesítményben is sokat fejlődtek a kínai gyártású lapkák – jegyzik meg a WSJ forrásai.
Kína eddigi legerősebb lépését tette meg az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi háborúban. A technológiai harc új szintre léphet.
A lépés elsősorban az Intelt és az AMD-t érinti kellemetlenül, mivel ez a két cég szállítja a hálózati berendezésekben használt chipek zömét globálisan. Az Intelnek Kína volt a legnagyobb piaca 2023-ban, a bevétele 27 százaléka származott innen.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.