Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Tesla először a saját üzemeiben kezdi alkalmazni az Optimus humanoid robotokat, majd nem sokkal később a tervek szerint a tömeggyártás is megindul, így mások is megvásárolhatják majd őket.
A Tesla elkezdi gyártani és használni is a saját humanoid robotjait 2025-től – közölte Elon Musk. Miután az elektromos autókat gyártó cégnél bevetették, várhatóan 2026-tól eladásra, más cégeknek is gyártják majd az Optimusnak nevezett robotokat.
A BBC felidézi: eredetileg úgy szóltak Musk tervei, hogy már az idei év vége előtt bevetik a humanoid robotokat a Tesla üzemeiben.
A Tesla már korábban is kipróbálta az Optimusokat, tehát az autógyár üzemeiben nem ismeretlen jelenség a humanoid robotok jelenléte. A jelek szerint azonban már készülnek az éles, érdemi alkalmazásra is, bár ezúttal Musk nem bocsátkozott részletekbe azzal kapcsolatban, hogy mégis ilyen szerepkörben jelennek majd meg. Ami pedig a tömeggyártás megkezdését illeti, az eredeti tervek már 2023-as indulásról szóltak, ez azonban jócskán kitolódott a jelenlegi, 2026-os tervekig.
Musk korábban azt mondta: egy ilyen tömeggyártott robot 20 000 dollárba, azaz körülbelül 7 millió forintba kerül majd. Hogy túlszárnyalják-e már a humanoid robotok az emberi teljesítményt, arról itt írtunk bővebben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.