„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Spotify is kiadta a 2024-es évre vonatkozó zenei összefoglalóját, ami egy kis meglepetést is tartogat a felhasználóknak.
Néhány órával azután, hogy az Apple kiadta az Apple Music éves összefoglalóját a felhasználók számára, a Spotify is elérhetővé tette az év végi összegzését. A tavalyihoz hasonlóan nemcsak az alkalmazásban, de a Spotify webes felületén is meg lehet ezt tekinteni.
Az alkalmazást megnyitva a kijelző felső részén található a Wrapped, közvetlenül a szokásos nyitólap füle mellett. A Spotify különböző kategóriákat tett elérhetővé: amellett, hogy a felhasználók megnézhetik a személyre szabott összefoglalót, listázva megkapják
– természetesen utóbbi kettő kategória is a 2024-es évre vonatkozik.
Maradva az összefoglalónál: a Wrapped megmutatja, hogy
A Spotify zenei fejlődésként mutatja be azt, hogy milyen stílusokat hallgatott a legtöbbet az adott felhasználó. A saját összefoglalónkban három hónapot emelt ki – július, szeptember, november –, mindháromnál megnevezve, melyik volt a legtöbbet hallgatott stílus, és milyen előadókhoz tartoztak az adott dalok.
Mindezek mellett természetesen azt is megmutatja a Spotify, melyek voltak a kedvenc előadók a 2024-es évben, és azt is, hogy az első helyezettel mennyi időt töltött a felhasználó együtt.
A végére természetesen még egy kis geg is belefért: a leghallgatottabb előadó egy videón keresztül üdvözli a felhasználót. Anélkül, hogy lelőnénk a poént: Krúbi ezt a feladatot nem annyira gondolta túl (Klasszik Krúbi).
A Spotify a fentiekből egy-egy lejátszási listát is összeállít a felhasználóknak, hogy az év legtöbbet hallgatott zenéit egy helyen is meg lehessen találni.
A cég emellett összeállította azt is, hogy globálisan kik lettek az év legtöbbet hallgatott előadói 2024-ben. Ez a ranglista az alábbiak szerint alakult:
A legtöbbet streamelt dalok listája pedig – szintén globálisan – az alábbiak szerint alakult:
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.