Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
Hétfőn délután, de még kedden kora reggel is nagy volt az érdeklődés a viharkárok iránt a Google keresőjében.
Súlyos károkat okozva söpört végig a vihar hétfőn délután Magyarországon. Pécsen villámárvizet okozott, a ferihegyi repülőteret lezárták miatta, a MÁV pedig vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította Budapest és a Balaton térségét.
A vihar olyan erős széllökésekkel érkezett meg, ami fákat csavart ki tövestől, ez pedig rengeteg autóban és ingatlanban tett kárt.
A vihar hétfői érkezését és vonulását a Google kereséseiben is tetten lehet érni. A viharkár szóra először június 7-én 15 óra magasságában mutatkozott először kiugrás a Google keresései között, majd 18 óra magasságában járt csúcsra. Ugyanakkor valamivel később, 22 óra magasságában is felélénkült az érdeklődés.
A keresési trend június 8-án kedden is folytatódott, cikkünk írásának pillanatáig az látszik, hogy a reggeli órákban volt a legnagyobb a kiugrás a Google keresései között.
A régiók alapján Csongrád, Hajdú-Bihar Békés és vármegyékből kerestek rá a legtöbben a viharkár szóra.
A Google Trends adatai alapján egyébként az elmúlt 24 óra felkapott keresési témái közül a top 10-be négy olyan téma került be, ami az átvonuló viharhoz kapcsolódik. Ezek közül a legtöbben a szegedi vihar kifejezésre keretek rá, de az időjárás és a liszt ferenc repülőtér vihar kifejezés is megtalálható a felkapott keresési témák között.
Emellett negyedikként a mávinform is bekerült a felkapott témák közé.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Figyelünk, mire kíváncsiak olvasóink. Cikkünk írásában segítségünkre volt a Google Trends. Ez a tartalom a Google-lel fennálló fizetett partnerség része, amely a Google Trends népszerűsítését szolgálja.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.