Sikeresen tesztelték a dániai Aalborgi Egyetem hallgatói azt a 3D-nyomtatással készült drónt, amely nemcsak a levegőben, a vízben is képes közlekedni. Ráadásul a két közeg között olyan gyorsasággal tud váltani a szerkezet, ami rendkívül hatékonnyá teheti a felhasználását.
Az eszköz egy záróvizsgához készült, amiről felvételt is készített a fejlesztőcsapat. A videóban azt látni, ahogy a drón a magasba emelkedik, majd egy medencében landol, néhány tizedmásodperc múlva alámerül, majd néhány méter megtétele után ismét a magasba emelkedik.
A drón erre azért képes, mert a propellerei dőlésszögét meg lehet változtatni. Repülés közben nagyobb szögben állnak az alkatrészek, hogy nagyobb légáramlást generáljanak, míg vízben alacsonyabb értékre állítják be, hogy hatékonyan tudjon közlekedni a sűrűbb közegben. A propellerek emellett negatív tolóerőt is képesek leadni a jobb manőverezhetőség érdekében.
A projekt a tervezéstől a kivitelezésig két féléven át tartott, amely során nemcsak a drón alkatrészeit tervezték meg, de a vezérlőszoftvert is megírták hozzá.
A diákok szerint jelenleg csak ez az egy prototípus létezik a drónból, de a projekt megmutatta, hogy olcsó és elérhető módon lehet hasonló szerkezetet tömeggyártással készíteni.
A Live Science szerint, bár az amerikai Rutgers Egyetem kutatói 2015-ben, kínai mérnökök pedig 2023-ban mutattak be hasonló eszközt, a dán diákok megoldása sokkal jobbnak tűnik, mivel rendkívül könnyed átmenettel lehet vele közeget váltani.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.