Melyik évszakban született? Akár ez is hatással lehet a mentális egészségére
Ha nyáron született, nagyobb lehet a kockázata annak, hogy az élete későbbi szakaszában depressziós lesz – erre jutott egy friss kutatás, melynek további érdekessége, hogy ez a megállapítás csak az egyik nemre igaz.
HVG
Meglepő összefüggésre bukkantak az amerikai Kwantlen Polytechnic Egyetem kutatói a depresszió és aközött, hogy egy férfi mely évszakban született. Egészen pontosan: a nyáron született férfiak körében magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, mint az év más időszakában születettek esetében.
A kutatók egy nemzetközi felmérés nyomán úgy találták, hogy a nyáron született férfiak nagyobb valószínűséggel tapasztalnak depressziós tüneteket az életük későbbi szakaszában. Az eredmények – hangsúlyozzák – arra engednek következtetni, hogy az anyák változó, ámde fontos környezeti kockázati tényezőknek vannak kitéve. Ilyen például a napsütés mértéke is.
A PLOS Mental Health című folyóiratban publikált tanulmány szerzőjét, Mikael Mokkonent egy buli során elhangzott kérdést sarkallta arra, hogy utánajárjon a dolognak.
A kedvesség olykor csodákat tesz, és nemcsak a kedveskedőre, hanem a kedvességet kapóra is jó hatással lehet. Török kutatók vizsgálataiból kiderül, hogy az effajta melegszívűség akár a személyes boldogság forrása is lehet.
Azt már régóta tudják az orvosok, hogy az évszakok hatással lehetnek a mentális egészségre, például ilyen a téli depresszió is. Mokkonent azonban úgy érezte, egy másik jelenséget kevésbé vett még górcső alá a tudomány: azt, hogy a születés ideje milyen hatással van a mentális egészségre.
Csapatával elkészített egy online felmérést, melyet 303 felnőtt töltött ki – az alanyok megadták az alapvető demográfiai adataikat, majd válaszoltak két kérdőívre, melyeket gyakran alkalmaznak a szorongás és a depresszió szintjének felmérésére – összegez a Gizmodo.
Miután figyelembe vették az olyan faktorokat, mint a kor és a kereset, a kutatók arra jutottak, hogy a nyári születési férfiak lényegesen nagyobb valószínűséggel mutatták a depresszió tüneteit, mint azok, akik az év más időszakában jöttek világra.
Fontos ugyanakkor, hogy a tanulmány – jellegéből fakadóan – csak összefüggésre tud rámutatni, és nem bizonyítja tényszerűen, hogy a nyári születés befolyásolja a férfiak mentális egészségét. A kutatók azt is hangsúlyozzák, hogy a kérdőívvel csak egy rövid, kéthónapos periódusban gyűjtötték a válaszokat, így nem tudták megfigyelni a hosszútávú változásokat.
Amerikai kutatók szerint a dinitrogén-oxid olyan hatásmechanizmusát sikerült feltárni, amiről eddig fogalma sem volt az orvostudománynak.
Mindezek tükrében további vizsgálatok szükségesek a területen, például annak a megválaszolására is, hogy ezek a megállapítások miért nem igazak a nők esetében.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.