A korábbi ígéretének megfelelően tényleg elindította a saját Wikipédiáját Elon Musk. Az xAI égisze alatt megjelent Grokipédia a Musk által „túl woke-nak” tartott enciklopédia alternatívája kíván lenni, de úgy tűnik, inkább van szó egy AI köré felhúzott másolatról.
A megjelenés után nem sokkal ugyanis a The Verge észrevette, hogy a Grokipédia konkrét szócikkeket lop el a Wikipédiáról – de vannak kisebb-nagyobb koppintások is. Néhány esetben a szócikk alján még az a szöveg is ott volt, hogy a Wikipédia licence által védett tartalomról van szó. A portál munkatársa ezeknél a szócikkeknél úgy találta, minden betűről betűre egyezik, így teljes lopásról van szó.
A The Verge-nek nyilatkozott Lauren Dickinson, a Wikipédia szóvivője. Mint gúnyosan megjegyezte, „még a Grokipédiának is szüksége van a Wikipédiára, hogy létezhessen”.

Vannak azonban érdekes különbségek: a klímaváltozásról értekező szócikk merőben eltér a Wikipédián olvashatótól – míg az eredeti enciklopédia kiemeli a tudományos közösség egyetértését abban, hogy a folyamatért az emberi tevékenység tehető felelőssé, a Grokipédián már média által keltett „riadalomkeltésről” is szó esik, de kiemelik a Greenpeace-t is e tekintetben. Összességében, inkább valamiféle szkeptikusságot áraszt a Musk-féle eszköz, hogy az egész csak fel van fújva.
A Grokipédia egyébként igencsak puritán, a cikkünk nyitóképén is látható kezdőoldal csupán egy keresőmezőből áll. Magyarul egyelőre tapasztalataink szerint nem tud, és nem is látni, hogy miként lehetne más nyelven is publikálni egy szócikket.

Ami pedig a szerkesztést illeti, csak néhány szócikknél jelenik meg az erre vonatkozó szerkesztés (Edit) gomb, és ekkor sem világos, hogy egyszerű felhasználóként miként lehetne pontosítani egy-egy tartalmat.
Egyelőre azonban még a „v0.1” is jelzi, hogy egy tesztelés alatt álló megoldásról van szó, így bizonyára sokat változik még a közeljövőben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.