Az agy jól szervezett hálózatként működik, azonban már néhány pohár ital is megzavarja az agyterületek közötti együttműködést, amit leszorít helyi szintre. Az agy különböző részei kevésbé kommunikálnak egymással, inkább helyi, elszigetelt „szigetek” formájában aktiválódnak – állítják amerikai kutatók.
A Minnesotai Egyetem szakemberei 107 egészséges, 21 és 45 év közötti felnőttet vontak be kétalkalmas kísérletükbe. A résztvevők vagy egy olyan italt kaptak, amely az Egyesült Államokban megengedett 0,08 gramm/deciliter vezetési határértékre emelte a véralkoholszintjüket, vagy placebót. Harminc perccel később MRI-technológiával vizsgálták az agyukat.
A kutatók 106 agyterület közötti kommunikációt elemeztek. Azt találták, hogy az alkoholt fogyasztóknál az agyterületek elszigeteltebbé váltak, és kevésbé kapcsolódtak az agy többi részéhez, bár a hatás nem volt minden régióban egységes. Ezt úgy kell elképzelni, mintha a forgalom egy adott környéken körözne ahelyett, mintha az egész városra kiterjedne. Bár mindenki ugyanolyan mennyiségű alkoholt fogyasztott, voltak, akik ittasabbnak érezték magukat, és a kutatók szerint ez azzal függött össze, hogy mennyire vált lokálissá az agyi kommunikációjuk.
https://hvg.hu/tudomany/20250108_alkoholfogyasztas-rak-kapcsolat-tiszti-foorvos-ajanlas
Az egyik leginkább érintett terület a nyakszirtlebeny volt, ahol a szem által betáplált vizuális adatokat dolgozza fel az agy. Az említett változások valószínűleg azt jelentik, hogy ezek az adatok az alkohol hatására nehezebben lesznek elérhetők az agy többi része számára. Ezek a csökkent összeköttetések segíthetnek megmagyarázni az ivással összefüggő homályos látást és koordinációs problémákat.
A tanulmány korlátai közé tartozik, hogy csak nyugalmi állapotban vizsgálták az agyat, és nem tesztelték közvetlenül a viselkedést, azonban az eredmények segítenek megmagyarázni, hogy miért befolyásolja a gondolkodást, az érzelmeket és az önkontrollt az ivás. A kutatók szerint a jövőbeli megfigyelésekbe szélesebb résztvevői csoportokat kellene bevonni, és közvetlenebbül kellene vizsgálni az agyi hálózatok zavarainak hatásait azokra az emberekre, akik fizikailag és mentálisan kevésbé egészségesek, mint a jelen tanulmányban résztvevők.
A mostani, Drug and Alcohol Depence folyóiratban megjelent tanulmány mindenesetre rávilágít arra, hogy még a ritka és csak csekély mértékű alkoholfogyasztás is megváltoztathatja azt, ahogyan az agy egésze kommunikál és feldolgozza az információkat. Egyúttal megmagyarázza az ittas viselkedést, a koordinációs zavarokat, és azt, hogy bizonyos agyi funkciók miért működnek kevésbé hatékonyan ivás közben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.