Olyat lépett az Apple, ami az egész piacot sokkolhatja
A verseny mindig jól jön, és a végén a felhasználók járhatnak jól. Az Asus vezérigazgatója szerint az Apple MacBook Neo ára az egész számítógépes piacra hatással lehet, igaz, nem azonnal.
Több helyen is felbukkant néhány információ az Apple hajlítható iPhone-járól, amit a cég 2026 őszén mutathat be.
Lassan nem telik el úgy nap, hogy ne szivárogna ki valamilyen információ az Apple első, hajlítható kijelzővel szerelt iPhone-járól. Az utóbbi napokban már lehetett hallani a feltételezett elnevezéséről, ahogy arról is, hogy bár iOS fut majd rajta, lesznek olyan funkciói, amik az iPadekre emlékeztetik majd a felhasználókat. Ezúttal a fentieknél kézzelfoghatóbb információk kerültek fel a kínai közösségi oldalra, a Weibóra. Nevezetesen az, hogy milyen specifikációja lehet a modellnek, és milyen árazásra lehet számítani.
A készülék a Digital Chat Station nevű szivárogtató szerint kap majd 256 és 512 GB-os, valamint 1 TB-os verziót. Előbbi ára 16 000 jüan lehet, a 256 GB-os változaté 18 000 jüan, míg a legerősebb tag 20 000 jüanos árcédulát kaphat. Ez nyers átszámítással 794 ezer, 893 ezer és 993 ezer forintot jelent, de ezek a számok inkább csak iránymutatásnak jók.
A verseny mindig jól jön, és a végén a felhasználók járhatnak jól. Az Asus vezérigazgatója szerint az Apple MacBook Neo ára az egész számítógépes piacra hatással lehet, igaz, nem azonnal.
Mindemellett a koreai nyelvű The Bell arról ír, hogy az Apple a Samsungtól rendelte meg a készülékbe kerülő memóriát, amiből 12 GB (LPDDR5X) kerül majd az iPhone Foldokba.
A nagy kérdés persze az, hogy a memóriaválság miként befolyásolhatja a hajlítható kijelzős iPhone-ok tömeggyártását és árazását akkor, amikor a hiány épp felforgatja a teljes mobilos piacot.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.