Lassan ugyanúgy hagyománnyá válik a japán Google Gboard csapatának őszi eszközbemutatója, mint az, hogy az Apple szeptember elején tartja az éves nagy iPhone-os eseményét. A japán csapat azonban nem mobilban, hanem billentyűzetekben utazik. Méghozzá különleges tervezésű billentyűzetekben.
Az elmúlt években készült már tárcsázós periféria, valamint egy olyan is, ami a Möbius-szalag mintájára alkottak meg, most pedig egy futószalagra szerelt változat került ki a boszorkánykonyhából.
A japán nyelven csak Gboard kurukurunak nevezett egység négy gördülő szalagból áll, amelyek körbe-körbe forgatják a billentyűket. Ennek köszönhetően a felhasználónak elég ugyanabban a pozícióban tartania a kezét, a billentyűk pedig az ujjai elé gördülnek.
A Google nem tervezi, hogy egy ilyen eszközt dobjon piacra, de a terveket közzétették a GitHubon, így akinek van kedve és 3D nyomtatója, az elkészítheti a saját verzióját.
https://www.youtube.com/watch?v=DAn34l_YrUM
Az egész projekt abból indult ki, hogy a hagyományos billentyűzetek használatához két kézre van szükség, így az egykezes vagy egyujjas gépelés során a kezet folyamatosan mozgatni kell a billentyűzet felületén. Ezt fordították meg a japán mérnökök.
A négy szalag mindegyike 29 billentyűt tartalmaz, vagyis összesen 116 van az eszközön. A kívánt karaktert akkor kell megnyomni, amikor az elhalad az ember keze előtt. Érdekesség, hogy a kis- és nagybetűk külön billentyűket kaptak, így a nagybetűk írásához nincs szükség a Shift lenyomására. Ez a Google szerint az egész folyamatot intuitívvá teszi.
A mérnökök szerint a másik kézzel akár kávézhat is az ember, vagy az egeret használhatja, de az sem kizárt, hogy egy másik eszközt is be lehetne venni. Ebben az esetben viszont épp oda érne vissza a találmány, ahonnan kiindult: a kétkezes használathoz.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.