Aki ismeri az Apple-t, tudja: az érintőképernyős MacBook tabu. A cég időtlen idők óta azt az elvet vallja – ha nem is kimondva –, hogy aki érintőképernyőt szeretne a munkaeszközén, az vegyen iPadet. Azt már mi fűzzük hozzá, hogy minden fejlődés ellenére az iPadOS még mindig nagyon korlátozott, és egy iPad Pro a hozzá illó billentyűzettel már majdnem annyiba kerül, mint egy MacBook Pro.
Heteken belül azonban vége lehet a tabusításnak: jöhet az első MacBook Pro laptop, amely érintőképernyővel rendelkezik. Mark Gurman, a Bloomberg szakírója friss jelentésében arról értekezik, hogy az Apple október 27-én, két héttel az okosotthonos bejelentések után mutathatja be az újdonságot.
Gurman értesülései szerint az Apple egy „online videós prezentáción” ránthatja le a leplet az új MacBook Próról, amely könnyebb is lehet az eddigieknél. Az érintőkijelző mögé OLED kijelző kerülhet, amely szintén példátlan a MacBookok történetében. A kamerabevágást pedig az iPhone-oknál már megszokott Dynamic Island válthatja.
https://hvg.hu/tudomany/20261009_apple-okosotthon-eszkozok-bejelentese-esemeny-datum
Az Apple nem szakít teljesen a MacBook Prók eddigi formatervével sem: az új, M6-os processzorral felszerelve ezt a vonalat is viszik tovább, bizonyára valamivel olcsóbban kínálva, mint a „mindent bele” csúcsváltozatokat. Az M6-os lapkát az iMac is megkaphatja.
Az eseményen az utoljára 2024-ben frissített iPad Mini is kaphat egy komolyabb ráncfelvarrást: OLED kijelző válthatja az eddigi panelt, az előlapi kamerát pedig oldalra helyezheti át az Apple a jobb minőségű videóhívások érdekében. Ehhez az „újradolgozott hangszórórendszer” is társulhat – a kérdés már csak az, hogy mennyivel lesz ez drágább a jelenlegi generációnál.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.