Olyan modern lett az élet, hogy az agya már nem bírja lekövetni
Aki úgy érzi, kiég a hétköznapoktól, az nem véletlenül érzi ezt. Szingapúri kutatók szerint az evolúció nem a modern élet ingereire huzalozta az emberi elmét.
Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk: a legtöbb gyereknek a gyerekkor egy bizonyos szakaszában van egy „képzeletbeli barátja”. Ez persze idővel elmúlik – jó esetben –, a Zürichi Egytem kutatói azonban török tudóstársaikkal közösen arra jutottak, hogy a gyerekkori képzeletbeli barátnak a felnőtt korban is lehet lenyomata.
A tudósok összefüggést tártak fel ezen gyermekkori élmény és aközött az érzés között, amelyet egyes felnőttek tapasztalnak: úgy érzik, mintha valaki a közelükben lenne, még akkor is, ha valójában egyedül vannak.
A szakemberek szernit a legfontosabb kérdés nem az, hogy miként talált ki magának valaki egy társat, hanem az, hogy miként jut el odáig, hogy úgy érezze, ott van vele a térben?
A kutatók felnőtteket kértek meg arra, hogy idézzék fel a gyerekkori élményüket. Ezzel kapcsolatban arra kellett választ adniuk, hogy milyen közös élményük volt a képzeletbeli barátokkal, valamint, hogy amikor az „ott volt mellettük”, akkor hol helyezkedett el.
A szakemberek 185, a törökországi İzmiri Gazdaságtudományi Egyetemen toborzott felnőtt válaszait elemezték, akiknek nem volt sem pszichiátriai, sem pedig neurológiai diagnózisa. Közülük 45-en emlékeztek arra, hogy volt képzeletbeli barátjuk – írja a Science Alert.
A résztvevőknek ki kellett tölteniük egy kérdőívet, amely azt mérte, milyen gyakran érezték egy másik személy jelenlétét – anélkül, hogy erre egyértelmű érzékszervi bizonyítékuk lett volna – az elmúlt hónapban. Azok, akik emlékeztek a képzeletbeli barátjukra, átlagosan 25,51 pontot kaptak, míg a másik csoport átlaga 20,07 pont volt (egy 15-től 75-ig terjedő skálán). A magasabb pontszámok ezen élmények gyakoribb említését jelezték.
A különbség arra utal, hogy azok a felnőttek, akik emlékeztek képzeletbeli társakra, hajlamosabbak voltak arra, hogy „jelenlétet” érzékeljenek a vizsgált időszakban. Az eredményekről a Consciousness and Cognition című tudományos lapban számoltak be.
A gyermekkori emlékek térbeli mintázatot is feltártak. A képzeletbeli barátokat leggyakrabban maguk előtt vagy mellett idézték fel, és átlagosan maguktól 70 centiméterre. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a képzelt barát az ember személyes terében „tartózkodott”.
A szakemberek úgy vélik, hogy a képzeletbeli társak összefüggésben állhatnak azzal, ahogyan az agy a testet és környezetét ábrázolja, helyet adva egy képzeletbeli társasnak ebben a térben.
A vizsgálat eredménye azt sugallja, hogy a gyermekkori képzeletbeli barátok és a felnőttek által érzett jelenlét egyaránt összefüggésben állhat azzal, ahogyan testünket és a környező teret megtapasztalja az ember. Van azonban egy érdekes különbség abban, hogy ezek az élmények hol bontakoznak ki.
Míg a gyerekkori emlékek alapján a barát az ember előtt vagy mellett kap helyett, felnőttként már inkább azt érzi az ember, hogy mögötte (vagy maximum mellette) van valaki. A kutatók szerint a vizsgálat csak egy alapkutatás, így a jövőbeni kutatások választ adhatnak arra is, hogy miként kezdi el érezni azt az ember, hogy egy térben nincs egyedül.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
