Szeretne egészségesebb fogakat? Ha ezt issza, segíthet
A tőzegáfonyával kapcsolatban annak savassága miatt úgy vélik, hogy árthat a fogaknak, egy új tanulmány azonban ennek az ellenkezőjére jutott.
A Harvard Egyetem kutatóinak vizsgálata alapján az áfonyafogyasztás jótékony hatással lehet a mentális jóllétre, igaz, a vizsgáltuk egyelőre nem tekinthető alapos kutatásnak.
Közismert, hogy az elfogyasztott gyümölcsök és zöldségek rengeteg értékes tápanyagot – vitaminokat, ásványi anyagokat – tartalmaznak. A tudósok régóta vizsgálják, hogy ezek milyen módon járulhatnak hozzá nemcsak a fizikai, de a mentális egészséghez is. A Harvard Egyetem kutatói most az áfonyával kapcsolatban találtak egy érdekes megállapítást.
Rögtön az elején érdemes kiemelni: a vizsgálat nagyon kicsi mintán történt. A kutatók összesen 18, 65 éves vagy annál idősebb embert vontak be a kutatásba. A résztvevők három hónapon keresztül naponta 48 gramm liofilizált áfonyaport, vagy placebót kaptak. A tudósok arra voltak kíváncsiak, a gyümölcs elfogyasztásának van-e bármilyen jótékony hatása a depressziós tünetekre az idősebb, mozgásszegény életmódot folytató felnőttek körében.
Az idősek eleve fokozottan ki vannak téve a depresszió kockázatának, ráadásul számukra gyakran nehezebben érhetők el a depresszió elleni küzdelem természetes módszerei – például a rendszeres testmozgás vagy a szabadban töltött idő.
Az áfonya mindennapos fogyasztása ugyanakkor egyszerű és egészséges módszer lehet a depresszió tüneteinek enyhítésére, vagy akár a megelőzésére.
A tőzegáfonyával kapcsolatban annak savassága miatt úgy vélik, hogy árthat a fogaknak, egy új tanulmány azonban ennek az ellenkezőjére jutott.
A szakemberek azt találták, hogy három hónap elteltével mindkét csoportban javulás mutatkozott a depressziós tünetek terén. Az áfonyát fogyasztók csoportjában a javulás mértéke nagyobb és következetesebb volt, bár a különbség statisztikailag nem bizonyult szignifikánsnak.
A kutatók vizsgálták a résztvevők bélflóráját is. Ezen a téren némi változás mutatkozott az áfonyát fogyasztók enzimjeinél. Hatféle bakteriális enzim génjénél mértek változást, ezek közül öt esetben növekedést tapasztaltak a kutatók. Ezek közé tartozott egy olyan gén is, amely a gamma-aminovajsav előállításában vesz részt. Ez egy olyan ingerületátvivő anyag, amelyet korábban már összefüggésbe hoztak a depresszióval – írja a Science Alert.
Azt már eddigi is tudták a kutatók, hogy az áfonyában található rostok és kék színanyagok hatással lehetnek a bélmikrobiomra, így várható volt, hogy változást tapasztalnak majd. Hogy pontosan milyen folyamatokon keresztül megy ez végbe, azt egyelőre nem tisztázott.
Bár a The Journal of Nutrition, Health and Aging című tudományos lapban közzétett eredményekből messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni, jó alapot adhatnak a jövőbeni, alaposabb vizsgálatok számára.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.