Vili bácsi cége beelőzte a multikat
Öldöklő árverseny dúl a tetőcseréppiacon. Az fogy, ami tíz forinttal olcsóbb a többinél, így elvileg a nagy multiknak áll a zászló. A gyakorlat azonban mást mutat: egy bólyi székhelyű magyar társaság adja el a legtöbb cserepet. Itt a példa arra, hogy egy gyors mozgású közepes vállalat hogyan tudja leelőzni a nehézkesebb nagyokat.
Gyáravató ünnepségre készülődtek 2008 szeptemberében Kunszentmiklóson. A tetőcserepeket gyártó Mediterrán Magyarország Kft. a város határában épített egy üzemet, a cég harmadik gyárát, mert akkoriban már évek óta folyton emelkedő kereslet mutatkozott a termék iránt, és úgy tűnt, hogy bővíteni kell.
Az üzem az átadás napján egy műszakban már termelt, és éppen a második műszakot ellátó gárda tagjait kezdték volna toborozni. A rendezvény jól sikerült, ám a sok menedzser alig ért haza a buliból, a kijózanodás a vártnál sokkal fejfájósabb lett. A világgazdasági válság hatására a magyar építőipar pár héten belül kártyavárként összeomlott, és a megrendelések nagy részét visszamondták.
A Mediterrán vezetése nagyon nehéz helyzetbe került, sorra készültek az A, B és C válaszlépési tervek. „Az a szerencsénk, hogy korábban is elég óvatos fejlesztési politikát követtünk, ezért nem volt jelentős hitele a cégnek” – emlékszik vissza Gódi Attila ügyvezető igazgató. Felmerült, hogy végső esetben pár évre mégis bezárják az új gyárat. Ezt ugyan sikerült elkerülni, a válságot azonban csak kemény intézkedésekkel élték túl. Mindhárom gyárukban csökkentették a termelést, a dolgozókkal való egyeztetést követően egységesen lefaragtak a bérekből, és nagyon ráfeküdtek az exportra. Így nem kellett elbocsátani senkit, és ma, amikor éledezik az iparág, ennek a döntésnek a gyümölcseit arathatják le.
Minden tetőt négyszer lehetne befedni
A hazai tetőcserép-piacot manapság négy nagy gyártó uralja, a bólyiak Terrán márkanév alatt futó termékei mellett a Bramac, a Tondach és a Creaton cserepei a meghatározóak. Mivel a kilencvenes évek elejétől egészen 2008 végéig úgy tűnt, hogy a kereslet növekedése soha nem áll meg, jelentős gyártókapacitások épültek ki. Ma viszont ott tartunk, hogy a négy nagy szereplő bármelyike önállóan is ki tudná elégíteni a magyar keresletet, vagyis körülbelül négyszer több cserép készül annál, mint amekkora tetőfelületet be akarnak vele fedni. Aki nem exportál, az hamar búcsút inthet a profitnak, ez azonban azért nehéz, mert a tetőcserép tankönyv szerinti szállítási távolsága legfeljebb 300-350 kilométer. Ennél messzebbre menni nem nagy üzlet, manapság azonban nem a tankönyv szerint mennek az üzletek, és már az is előfordul, hogy 600 kilométerre visznek egy megrendelést – kényszerből.
A piac multinacionális versenyzői 2008-ban hasonló lépéseket tettek, mint a Mediterrán, de csak lassabban tudtak alkalmazkodni a változásokhoz, így fordulhatott elő, hogy a magyar társaság előtt jó piaci esélyek nyíltak. Csak a következő évek döntik el, hogy a jelenlegi állapot átmeneti, vagy tartós marad, de pillanatnyilag a bólyi központú társaság vezeti a hazai betoncseréppiacot. A csoport megvetette a lábát a környező országokban, tavaly összesen 6,5 milliárd forint forgalmat ért el, és idén is 6-8 százalékos emelkedést vár. Egyben ez az egyetlen olyan hazai, családi tulajdonban lévő építőipari alapanyaggyártó, amely komolyan labdába rúg a saját területén.
Amikor még boldog boldogtalan építkezett
A Mediterrán mögött egy tipikusnak nem mondható magyar családi történet áll, amelynek kezdetei egészen a második világháború végére nyúlnak vissza. A Pécs melletti Bólyra (az onnan kitelepített svábok helyére) akkor költöztették be a Felvidékről Mészáros Kálmán betontetőcserép-gyártó mestert. Ő kezdte az ipart Magyarországon, és a mesterfogásokat fiának, Vilmosnak is átadta. A Mediterrán Kft. ma is a Mészáros család tulajdonában van, a cégvezető Gódi Attila pedig „Vili bácsi” egyik veje.
Mészáros Vilmos a hetvenes-nyolcvanas években főállásban a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban dolgozott, a szakmát kisiparosként, másodállásban művelte. Naponta legfeljebb 4-500 tetőcserepet tudott gyártani, az apjától megtanult manufakturális módszerekkel, megrendelői pedig jellemzően a környéken építkező családok voltak. A cserépgyártás ekkoriban csak némi fizetéskiegészítést hozott, ám arra például tökéletes volt, hogy Vili bácsi meg tudta venni belőle az első autóját.
A rendszerváltás körüli években soha nem látott emelkedésbe kezdett a piac. Mivel gyakorlatilag boldog-boldogtalan házat épített, az alapanyagokért, köztük a tetőcserépért is sorban álltak az emberek a maszek tüzéptelepeken. Aki bírta gyártással, annak jól pöröghetett az üzlete.
Kétszer is megtalálták a gyártócsarnokot
A puha diktatúra utolsó éveiben gazdasági munkaközösségé alakult vállalkozás 1993-ban jutányos áron hozzájutott egy kisebb használt csarnok vázához, amit még a szomszéd termelőszövetkezet vett, de sosem állított fel. Összeszerelték, és bár ebben még mindig kétkezi munka folyt, 1997-98-ra sikerült annyi betoncserepet készíteni, amiből már venni tudtak egy félautomata gyártósort. Ekkor kft.-vé alakultak, és elkezdték tudatosabban szervezni az értékesítést. Továbbra is érvényesnek bizonyult az alapvetés, amely szerint olyan nagy a kereslet, hogy a kapacitást folyton bővíteni kellett. Ekkoriban még így is csak 6-8 hétre tudtak szállítani, a bevétel pedig szinte minden évben megduplázódott.
Az ezredforduló után Szlovákiában (a nagypapa szülőfalujának közvetlen közelében) felhúzták a második gyárat, és elkezdték a szlovák, illetve cseh piaci terjeszkedést. Itt ismételte magát a cégtörténet: megint találtak egy csarnokot, amelyet sosem használt senki. Ezúttal egy Farkasd melletti tehenészet fejősházáról volt szó, amelyet felépített ugyan a helyi szövetkezet, de soha egyetlen tehenet sem fejtek benne. Az állástól leamortizálódott gépeket kidobták, és 2004-re egy teljesen automatizált cserépgyárrá alakították.
Kunszentmiklósra kezdetben csak a logisztika miatt gondoltak: a gyártáshoz szükséges homokot hagyományosan erről a környékről vették, és Budapest körzetét is jól ki tudták onnan szolgálni. Amikor sikerült Kunszentmiklóson a telephelyet bővíteni, ide építették fel a harmadik gyárat, és ekkor borított mindent a válság. „A szlovák piac akkor az euró bevezetésének köszönhetően sokkal kevésbé esett vissza, mint a magyar, a csehországi bővüléssel együtt pedig megfelelő mértékben tudtunk növekedni. Szlovákiában már az első évtől piacvezetők lettünk” – mondja Gódi Attila. Az előremeneküléshez más országokban is erősíteni kellett az exportot, így jelent meg a cég Romániában, Horvátországban és Szerbiában is.
Végletesen irreális ingadozás Magyarországon
A bólyi üzemben a világ legmodernebb technológiáját telepítették, ami most nem jön rosszul, amikor a piac kezd újra (a mélypontról) emelkedni, és az új gépek fajlagosan alacsony költséggel ontják a tetőcserepeket. „Ma már csak kevesen építenek új házat, de a felújítások piaca megindult, ott pedig vérre menő árversenybe kényszerülünk” – mondja Gódi Attila. Aki lecseréli a tetőt, annak sokkal kevésbé számít az esztétikum, egyszerűen összehasonlítja az árakat, és az olcsóbb cserepet választja, akkor is, ha az kevésbé tetszik neki.
„A válság előtt évente 44 ezer új ház épült Magyarországon, majd hirtelen leesett 8 ezerre, én mindkettőt végletesen irreálisnak tartom” – mondja az ügyvezető. Szerinte az lenne racionális, ha az évi 20 ezres számot elérné az ország, mert a háztartások anyagi helyzetét ez tükrözné a legjobban, és hosszabb távon is ezen a szinten tudna stabilizálódni a piac.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!
