Pedig nem kellene ahhoz különösebb diplomáciai érzék, hogy kivárjuk az eredményt, aztán a győztessel tárgyaljunk. Vagy legalább az első kudarcokból levonjuk a következtetést, és ne lépjünk ugyanabba a folyóba.

A fideszes azonban különös anyagból van gyúrva. Lehet ennek valami köze a misztikus sötét anyaghoz. Miután megégette magát a román és a szlovák választásokon, tovább keresi a bajt. Vajon hogyan lehetne ugyanezzel a kipróbált taktikával még nagyobb szart kavarni? Nézzük csak, hol lesz választás mostanában... nicsak, Egyesült Államok! Nosza, essünk neki!

Szerencsére van már alkalmas emberünk, aki egész fékezhetetlen agyvelejét a nemzetközi kapcsolataink építésére fordíthatja: Szijjártó Péter látogatott el az amerikai republikánusokhoz, majd jóllakottan összegezte tapasztalatait: az lenne a jó, ha ők nyernének. Például jobban figyelnének Magyarországra, és tuti nem jönne több levél Hillarytól.

Charles Gati nyilván semmit sem ért az amerikai külpolitikából, amikor azt mondja, egy republikánus kormányzat sokkal kíméletlenebbül lépne fel a magyar pártállammal szemben. Szijjártó jobban tudja, lám, kapott pogácsát. Az sem zavarja, hogy Romney alelnökjelöltje az utóbbi idők legvadliberálisabb amerikai politikusa: majd biztos benő a feje lágya, megérti, hogy az államosítás a menő, és menten lecseréli Ayn Randet a Matolcsy-összesre. Valószínűleg elnyeri az amerikai republikánusok tetszését a simicskázás is, arrafelé kifejezetten népszerűek a maffiaállamok, a szabad piactól pedig annyira irtóznak, hogy néha mondvacsinált ürügyekkel támadnak a túl liberális országokra. A keleti nyitástól, az oroszok és kínaiak szopkodásától meg a végsőkig elérzékenyülnek.

Örök és megbonthatatlan barátság lesz ez. A demokratákhoz már igazán fölösleges bárkit is küldeni. Úgyis be kell vezetni valami más rendszert, és onnantól okafogyott az egész párt. Mi pedig átadjuk tapasztalatainkat, ahogy kérték, a fülkeforradalom végigsöpör a világon, és nemzetközivé lesz az együttműködés rendszere.