Mindenekelőtt szívből – ezt nem gúnyosan mondom! – gratulálni szeretnék a Fidesz-KDNP-nek és a nemzeti kormánynak azért, mert volt mersze kijavítani a hibáját, visszavonni a népi kezdeményezés elutasítását és elhatározni, hogy beiktassa a Büntető törvénykönyvbe a családon belüli erőszak elmarasztalását. (Hogy ezt „párkapcsolati erőszaknak” nevezik, nehogy a „család” szó valaminő kedvezőtlen szövegkörnyezetben tűnhessék föl: nem számít.) A kormánypárt demokratikus módon járt el, amikor a közvélemény tiltakozásának hatására megváltoztatta az álláspontját. Ez demokráciában nem számít vereségnek. Magyarországon sok tekintetben nincs demokratikus, szabadelvű, alkotmányos jogállam, de bizonyos vonatkozásokban – íme – mégis van (a független bíróság is dönt olykor a végrehajtó hatalom preferenciáival szemben, az ombudsman is morog), ezt pedig illik tekintetbe vennünk. Orbán Viktor, Rogán Antal, Rogán Antalné, Ékes Ilona és Balog Zoltán helyesen döntött. Ebből az alkalomból baráti üdvözletünket küldjük, csak így tovább.

Ami igazán föltűnő most ebben az ügyben, az a balközép médiákok süketsége.

Eddig – lehet, hogy a hétfői kommentárok, hírmagyarázatok majd módosítják a képet – senki nem látszott észrevenni, hogy nagyon, nagyon, nagyon (értsd: nagyon-nagyon!) hosszú idő óta először aratott sikert valamely progresszív kezdeményezés, amely – részben az Országházon kívülről – humanista, egalitárius, együttérző szellemben képesnek látszik befolyásolni a törvényalkotást, fordulatra bírni az országgyűlési többséget. Hálával tartozunk a népi kezdeményezés szervezőinek, aláíróinak, az olyan emberi jogi szervezeteknek, mint a NANE (és sokan mások), némely képviselőknek – éljen Ertsey Katalin és Szabó Tímea (LMP)! – , és itt az ideje, hogy valamit végre megünnepeljünk. A társadalom mégse teljesen tehetetlen, nem minden jó ügy szenved fájdalmas vereséget.

Nemsokára – ha valaki közben el nem ravaszkodja a dolgot – megérhetjük, hogy a népfölséget és a népakaratot, a közjót és a közérdeket képviselni hivatott Országgyűlés törvényszöveg formájában elítéli a gyöngébbek (többnyire nők és gyerekek) bántalmazását és terrorizálását. Reméljük, hogy a távoltartási szabályok értelmesebbre fogalmazásával esélyt adnak a halálra rémített és kékre-zöldre vert asszonyoknak, hogy megmenekülhessenek kínzóiktól.

A nők: a többség. Most már arra lenne szükség, hogy a kisebbségek (romák, melegek, migránsok) kiszolgáltatottságának enyhítésére is történjék valami. Ezek a kérdések összefüggenek. A szenvedő kisebbségek védelme nehezebb dió. De ha legalább a nők és gyermekek tekintetében mintha elfordulna a magyarországi közvélemény a kegyetlenségtől, talán mégis van remény.

Tudjuk, hogy ez nagyon szerény kis győzelem, de mégis az.

Egyelőre a nép abban a helyzetben van, hogy meg kell köszönnie a kormányzatnak a jóságát. Ez a rémes valóság.

Hát kösz.

(Ehhez az íráshoz itt tud hozzászólni.)