Hatalmas visszhangot váltott ki Wolfgang Luefnek, a Süddeutsche Zeitung szerkesztőjének és kolumnistájának a csakugyan szép és erőteljes cikke, amelyben leszögezi, ami nyilvánvaló:

„A nyilvános beszédben egyszerre csak két eltérő vélemény merült föl arról, vajon segíteni kell-e az életveszélyben lévő embereknek vagy hagyni kell őket meghalni.” („Ez az európai gondolat végének a kezdete. Nem hivatkozhatunk emberi jogokra, fölvilágosodásra, humanizmusra, ha kriminalizáljuk a vízbe fúlók megmentését. Az a kis európai büszkeség, amelyet nemrég érezhettünk, belefulladt több ezer férfival, asszonnyal és gyerekkel a Földközi-tengerbe.”) („Embereket mindenki szeme láttára megfulladni hagyni mások elrettentése végett: ez nem vélemény, hanem az első lépés a barbárságba. Pereket indítani az embermentők ellen: ez a második lépés. A harmadik lépést inkább nem szeretném elképzelni.”)

A taz szemleírója, Christian Jakob joggal hozzáteszi, hogy ez a két vélemény már régóta hallható, a különbség csak az, hogy most Európában azok vannak hatalmon, akik szerint a tengerbe fúlókat hagyni kell meghalni.

A földközi-tengeri mentőhajók a kikötőkben vesztegelnek üresen, az újfasiszta olasz belügyminiszter még az ír haditengerészet hivatalos életmentő EU-misszión lévő egységét se engedi kikötni. A legfontosabb civil mentőakció vezetője nem a tengeren van, hanem Berlinben, nyilatkozik a sajtónak, mi mást tehetne.

De persze nemcsak a tengerbe lehet veszni: az algériai kormány, az EU fő észak-afrikai szövetségese a sivatag közepére rakja ki a fekete-afrikai menekülteket éhen halni. (Vö. még írásaimmal: itt és itt.)

Másutt nem nevezik „Soros-hajóknak” (?!) a lélekvesztőkről embereket mentő humanista hősök tengeri járműveit, mint a hazai szélsőjobboldali-állami sajtóban, de a lényeg azért ugyanaz.

Dögöljenek meg, tranzitzóna, szögesdrót-kerítés, visszaküldés, kiutasítás, őrizetbe vétel, áttelepítés, határlezárás, fegyverkezés, rendőrkutya, ordítás, verés, gyermekek bebörtönzése, végtelen várakozás, megvetés, halál.

Két vélemény, amelyet toleráns, önkorlátozó, árnyalt, felelősségteljes modorban meg kellene vitatni, ugye.

De a vitának véget vetettek „az intézkedések”. A vitának nincs többé helye. Ám szerintem se egyenértékű a két álláspont. Az egyik jó, a másik rossz.