Gyurcsány Ferenc tehetne annak érdekében, hogy adócsökkentési javaslata ne csak a hírhiányban szenvedő nyári napok múló témája legyen, és két nappal a bejelentés után ne tűnjön el a hírekből, hanem valódi nagy hullámokat vessen, hitelesnek és fenntartás nélkül támogathatónak tűnjön. Ehhez be kellene jelentenie, hogy a Miniszterelnök Hivatal radikális átszervezésébe kezd, amelynek eredményeként a Hivatal költségvetése 2006-ban húsz százalékkal kisebb lesz, mint 2005-ben volt. Ezzel egyidejűleg – szimbolikus lépésként –radikálisan csökkenthetné a Miniszterelnöki Hivatalban tevékenykedő államtitkárok számát.

© Horváth Szabolcs

Ellenzéki politikus szájából jól hangzanak az olcsó kormányzatról szóló szlogenek, de a miniszterelnöknek a szavakon túl több lehetősége is van, márpedig a tettek mindig hangosabban beszélnek, mint a szavak. Szakmai műhelyekben számos olyan kormányzati reform-terv található, amelynek bevezetésével az állami bürokrácia létszámát és költségeit érdemben lehetne csökkenteni, úgy, hogy az igazgatás hatékonysága még növekedne is.

Bejelenthetné a miniszterelnök azt is, hogy az adófizetők pénzével való takarékoskodás jegyében a kormány leállítja minden olyan „buli” anyagi támogatását ezen a nyáron, amely egyébként a szervezőknek busás hasznot hoz, az adófizetők pénzét pedig súlyos tízmilliókkal csappantja meg. .

Ha érdemes öt éves adócsökkentési programról beszélni, akkor legalább ennyire érdemes lenne az egészségügy, a közigazgatás, és az oktatás átfogó reformjáról is szólni. Hihetőbb lenne az adócsökkentésről hallani, ha a jelenlegi illetve az előző kormány az elmúlt években akár csak a kisujját mozdította volna az elképesztően pazarló, lerobbant, rossz egészségügyi rendszer reformja érdekében. Ehelyett azt látjuk, hogy mindkét nagy párt, szoros szövetségben a jelenlegi rossz egészségügyi rendszer haszonélvezőivel, kritikátlanul támogatja a reformok ellenségeit. A jobboldal még népszavazást is kezdeményezett az egészségügyi privatizáció ellen, a baloldal pedig nem vitézkedett tartalmas ellenérvekkel. Holott a magántőke távoltartása az egészségügytől azt jelenti, hogy a költségeket közpénzből kell fedezni.

Mind a bal, mind a jobboldal hitelét súlyosan aláássák azok a pazarló, értelmetlen, állami projektek, amelyektől eddig még sem Gyurcsány Ferenc, sem Orbán Viktor nem határolódott el. Számadással tartozna például Orbán Viktor az általa támogatott stadionépítési program eredményeiről. Az adófizetők pénzén Zalaegerszegen, és Dunaújvárosban hatalmas, elhagyatott stadionok emlékműként hirdetik a jobboldal rossz döntését, amelyet egyébként hallgatólagosan a másik oldal is támogatott.

A Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája

Ha már az emlékműveknél tarunk, a Lágymányosi híd pesti hídfőjét is emlékparkká lehetne avatni. Itt áll ugyanis a sok-sok pénzből felépült ukrán revüszínházra emlékeztető Nemzeti Színház, mint a jobboldali pazarlás emlékműve, és mellette a puccos atomerőművet idéző baloldali kultúrpalota, ami az adófizetőknek még többe került. Utóbbinak csupán a felépítési költsége meghaladja annak az összegnek a negyedét, amit a most bejelentett „történelmi jelentőségű adócsökkentés” évente az adófizetők zsebében hagy.

A sport, vagy a kultúra állami támogatása (ejtsd: a haverok és kliensek zsíros bulijai), a kormány „ingyen” programjai, mind a zsebünkben könyékig kotorászó állam „jótékonysági mániáját” szolgálja. Ezen a területen pedig nincs semmi változás. Sem Orbán, sem Gyurcsány nem jelölt meg a saját kormányzati gyakorlatából egyetlen olyan elemet sem, amit nem kellett volna megtenni, egyetlen olyan projektről sem hallunk, amit hiba volt az állam részéről az adófizetők zsebéből finanszírozni.

Nem túlságosan hitelesek azok a fogadkozások sem, hogy majd az államapparátus csökkentésével lefaraghatók a költségvetési kiadások, hiszen a rendszerváltás óta minden kormány nagyobb apparátust működtet, mint az elődje. Minden kormány hozott már létre teljesen értelmetlen, bürokráciát növelő, és a közpénzt eltékozló minisztériumokat (a jobboldal az Ifjúsági és Sport Minisztériumot, a baloldal az Informatikai Minisztériumot).

Mindannyiunkat - akik valljuk, hogy az egyén jobb gazdája a pénzének, mint az állam - örömmel tölt el, hogy a választás megnyerésére esélyes két nagy párt azon versenyez, melyikük tudja jobban csökkenteni az adókat. Némi kétségeket csupán az ébreszt, hogy ezt két olyan etatista párt teszi, amelyik tizenöt év alatt nem sokat tett az állami költekezés lefaragása érdekében.