hvg.hu: Úgy tudjuk, Ön 2002-ben alapította meg a Szociális Ellátók és Ellátottak Egyesületét, azután, hogy a Pest megyei közigazgatási hivatal közölte az egyéni vállalkozásban fenntartott szociális otthonok vezetőivel: ezentúl az addigi ellátási normatíva harminc százalékát kapják majd. Pillanatnyilag hány ellátót és ellátottat képvisel a SZEEE?

Németh Sándor: Mintegy kilencezer ellátott él a szervezetünk által képviselt intézményekben. Szabolcs-Szatmártól Győr-Sopron megyéig mintegy 25 nagyobb fenntartó intézmény tagja egyesületünknek. Ezek között van, amelyik közel kétezer fő ellátásáról gondoskodik, de a többségük 150-200 fős intézményt tart fenn. Említést érdemel az érdi Napfény otthon, ahol mintegy ötszázan élnek. Gyömrőn, az Idősek falva egyfajta „mintaintézmény”, ahol hatszáz embert gondoznak.

hvg.hu: Mennyibe kerül napjainkban egy átlagos nyugdíjjal rendelkező idős ember „emelt szintű” ellátása?

N.S.: Érdemes különválasztani a költségeket. Kezdjük a férőhelyekkel. Új férőhelyet az állami hozzájárulásból nem lehet létrehozni. Jelenleg az emelt szintű otthonokban egy-egy beutalt után maximum 5,3 millió forint állami hozzájárulást fizetnek. Valójában egy férőhely létesítése 12-15 millió forintba kerül, a különbséget a bankok hitelből folyósítják a befektetőnek. Ami a fenntartási költségeket illeti, ez jelenleg egy-egy ellátottra átlagosan 150 ezer forint. Az állami hozzájárulás 730 ezer forint, havonta tehát mintegy 60 ezer forint, az évenkénti korrekció egyáltalán nem követte az utóbbi évek pénzromlását. Kiszámítottam, hogy ha az 1991-ben megállapított állami normatívát az infláció arányában rendszeresen emelték volna, az összeg ma 1 millió 700 ezer forint lenne! Természetesen az az ellátottak átlagosan 45-60 ezer forint közé eső havi nyugdíja is hozzájárul a költségek fedezéséhez, a különbséget a tartásra kötelezhető hozzátartozók állják.

hvg.hu: Azért csak jó üzlet lehet a szociális ellátás, hiszen számos magánbefektető startolt rá. Az sem mindegy, hogy akik ilyen magasabb igényű otthonba akarnak kerülni, lakásukat, illetve családi házukat is felajánlják. Ennek ellenére sokan azok közül, akik hallgattak a „biztos jövőt, boldog jelent”, ígérő szirénhangokra, lehetetlen helyzetbe kerültek, a szó szoros értelmében falhoz állították őket.

N.S.: Valóban, a privát ellátó intézmények Magyarországon 1994 után gyorsan szaporodtak. Sok cég és vállalkozás ismerte fel az idősellátásban rejlő üzleti lehetőséget, miután az állam képviselői is a terület „piacosítására” szólítottak fel, és 1993ban életbe lépett a mai is hatályos törvény a szociális ellátásról. 2002-től nyilvánvalóvá vált, hogy az időközben létrejött szociális intézmények magas színvonalának fenntartásához az állami hozzájárulás nem elegendő. Ugyanakkor az állam nem enged az előírt gondozási követelményekből, melyek kiállják az összehasonlítást a legfejlettebb nyugat-európai országokkal is. Vagyis a hatóságok olyasmit követelnek meg, amit az ellátottak illetve hozzátartozóik befizetései, az állami és az önkormányzati támogatás, és a magán befektetők együttvéve sem képesek finanszírozni.

hvg.hu: Mire hivatkoznak az állami döntéshozók?

N.S.: Arra, hogy az intézményekben sok olyan ember él, akik beköltözésükkor sem egészségileg, sem pedig szociálisan nem szorultak állami támogatásra. Ebben van igazság, hiszen a magánbefektetők vonzóvá tették ezeket az intézményeket a viszonylag jobb módúak, a frissen nyugdíjba vonultak számára is. Csakhogy ezeknek az embereknek időközben egészségügyi problémáik támadtak, sokan elvesztették a házastársukat, és egyébként sem képesek már arra, hogy az állandó felügyeletet nélkülözzék.

hvg.hu : Nemrég Kósa Lajos, Debrecen polgármestere is panaszkodott, hogy a város nem képes fedezni a szociális otthonok veszteségeit.

N.S.: Az állami és helyi költségvetések forráshiánnyal küszködnek, A magánfenntartók hasonló helyzetben vannak. Polgári jogi szerződések alapján kell ellátottjaikkal emelt szinten gondoskodniuk, közben a bankok a felvett hitelek visszafizetése miatt gyakorolnak rájuk nyomást. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) vezetői nem hajlandók tárgyalni a helyzet megoldásáról, arra bazíroznak, hogy majd csak megoldódik valahogy a probléma, és folytatják a források elvonását.

J. P.