Tiltsák ki a tévé-, rádió- és óriásplakát-reklámokat a politikai kampányokból! –  foglalta össze Orbán Viktor felvetésének lényegét, mivel „a reklám nem a tájékoztatást szolgálja, hanem manipulációs eszköz, és valójában csőbe húzzák vele a szavazókat”. Idézett kijelentésének azonban csak úgy van értelme, ha mindegyik párt (így a természetesen a Fidesz is) arra használja a médiát, hogy orránál fogva vezesse a szavazókat. Ha valóban a politika lényegéből következik a dezinformálás, amit Orbán szerint tiltani kell – úgy a javaslat féloldalas.

Amennyiben nagyformátumú plakátokról (akárcsak az éterből jövő reklámspotokból) hazugság zúdul a védtelen állampolgárra, úgy a szórólapok, kisméretű falragaszok, telefonos direktmarketing, nyomtatott vagy online hirdetés révén miért szólnának igazat ugyanazok? Ráadásul, ha az egyik médiafelületről leparancsolom a valótlanságokat, azok a nyilvánosság más – továbbra is szabadon hagyott – dimenzióiba tevődnek. A bűn ellen nem lehet szelektíven harcolni. A gigaplakát, rádió- vagy tévéklip önmagában nem a manipulatív tartalom, csupán annak hordozója. Nagyjából olyan ez, mintha a büntetőkódex a pisztollyal való gyilkolást büntetné, az élet késsel történő kioltását nem. A törvény soha nem az eszközt bünteti, hanem az általa realizált cselekvést – amit a jogi végzettségű pártelnök nyilván pontosan tud.

Orbánnak persze nem ment el a józan esze, hogy az őáltala vezetett Fideszt manipulatívnak bélyegezze. Evidens, hogy az ő pártja – szerinte legalábbis – igazat mond. De ha csak a kormánypárti rész lódít, hazudik, csúsztat, akkor miféle ésszerűség van a törvényjavaslatban? Életbe léptetésével ugyanis nemcsak a feltételezett kormánypárti hazugság, de a vélt ellenzéki igazság is megfosztatik a fentírt tömegtájékoztató-tömegbefolyásoló opcióktól. Vagyis ugyanoda jutottunk. Egyetlen módon okozhat a dolog tényleges változást. Ha Orbán, nyilatkozatához híven („a politika túl sokba kerül, sokan felesleges pénzkidobásnak tekintik”), spórolni akar a kampánybüdzsén. Annak viszont ugyebár semmi kimutatható hatása nincs, ha pártjaink az eddig házmagasságú reklámfelületekbe, műsorszünetekben leadott kortesdózisokba beleölt pénzösszegeikkel ezentúl a telefónia nyereségét gyarapítanák.

Pártelnökünk célja azonban valószínűleg nem ez, motivációja ennél sokkal rövidebb távú. Arról próbálja győzködni a tömegeket, hogy a pártok túl vannak fizetve, így nem fog ártani nekik valamennyi kurtítás. És később vádlón mutathat a tervét lesöprő, a polgárok adóforintjaiból képernyőkön, hullámsávokon és metróállomások falain tobzódó hatalomra. Ha az ötlet megvalósulna, következményei nem lennének éppen pozitívak. A politikai elit (beleértve Orbánt) nagyon jól tudja: a rendszer krónikusan alulfinanszírozott. A jelöltek a hivatalosan engedélyezett keretösszeg többszörösét fordítják a választási hadjáratra. Így nemhogy csökkenteni, inkább megemelni kéne a keretösszeget. De ki fog ilyennel előhozakodni? A Fidesz – mint látjuk – nem. A népszerűtlen intézkedések fogságában vergődő koalíció se. Pedig a látszatra tetszetős, de valójában kivitelezhetetlen orbáni javaslat gyakorlatba plántálása növelné a pártok kiszolgáltatottságát, az aligha önzetlenül adakozó kampányfinanszírozók mozgásterét. Ezzel ráerősítene arra, amit kiküszöbölni akar: a választói akarat háttérből történő manipulálását.

Papp László Tamás