© MTI - Kovács Attila

A posztcsurkista szélsőjobb vezérhajójának tekinthető kispárt átstrukturálta a honi fajgyűlölet repertoárját. Születése – vagyis Tiszaeszlár – óta az itthoni modern, antidemokratikus rasszizmus a „zsidó összeesküvésre” koncentrált, egyéb kisebbségek gyűlölete mellékmotívumnak számított csupán. Most viszont a judeokonspiráció helyére a cigánybűnözés lép, amelynek uszítási potenciálja toronymagasan vezet. A cigányokkal szembeni indulatkeltő általánosítás népszerűbb, piacképesebb, mint zsidózni. Amit, késve bár, de a jobboldal militánsai is felismertek. Így jómagunk sem kerülhetjük meg az okokat felkutató válaszkeresést. Pláne, hogy csak feleletek birtokában tudunk eredményesen megharcolni a szittya Ku Klux Klannal.

Mi tagadás, a Jobbik országjáró stratégiája a körmönfont félelemterjesztés iskolapéldája lehetne. A Turuljugend harcosai valószínűleg nem azzal a szándékkal ruccantak le különböző falvakba, hogy atrocitásokat csináljanak. Ha valaki cigányokat akar verni, nem jelenti be a rendőrségen. Hogy sok tucat egyenruhás közeg (és az önvédelemre felkészült, netán elmenekült roma lakosság) meghiúsítsa a tervét. Aki lincselésben utazik, ritkán kér területfoglalási engedélyt. Itt sokkal inkább a rettegés felszítása, mint nyílt erőszakcselekmény a cél. S a náciforma ruhába bújt, tar fejű, kigyúrt rohamosztagosok sokasága – afféle mentális lincselésként - igencsak alkalmas erre. Itt lép bele a mi fogyatékkal élő demokráciánk a neki felállított kelepcébe. Valóban, uniformisban feszítő izomagyúak masírozása szorongással töltheti el az őáltaluk kollektív bűnbaknak nevezett csoportokat. Ahogy valószínűleg a tengerentúlon élő feketéket szintén idegesítette, amikor a Klan szegregáció-nosztalgiázó csuklyásai bemasíroztak a lakónegyedeikbe. Csakhogy az USA Legfelsőbb Bírósága szerint mindenkinek joga van felvonulni, világnézeti preferenciáktól függetlenül. Egy demokratikus állam nem szelektálhat a gyülekezők között rendezvényük értéktartalma alapján. Ha ilyen útra lépünk, olyan jogkört adunk a hatalom kezébe, mellyel önkényesen korlátozhatja az állampolgári joggyakorlást.

Sokak vélekedése, hogy a paramilitáris külsőségek jelentik a veszélyt. Ugyan már. A faji őrület hívői ártalmatlanabbak lennének, ha pulóver és farmernadrág van rajtuk? Igazán aggódni onnantól lehet, ha a Gárda-típusú szervezetek már nem adják le vizitkártyájukat a területileg illetékes kapitányságon, hanem a kertek alatt surrannak be lincselni, önbíráskodni, gyújtogatni. Amikor „rasszista Olaszliszkát” csinálva romákat kezdenek verni-rugdosni. Példának okáért a Kuruc.infón jó ideje olvasható egy népítéleti recept, melyben a szerző perverz részletességgel írja le, hogyan kell a „cigánybűnözéstől” fertőzött településeket pacifikálni. Persze a Gárda nem annyira buta, hogy elsőnek üssön. Masírozásainak rejtett, öntudatlan célja az etnikumközi dzsihád, faji háború kirobbantása. Addig provokálni a célcsoportokat, amíg a szikra belecsap a lőporos hordóba. És a hatóságnak nincs többé mérlegelési lehetősége. Ha viszont ilyen szituációt megelőzendő a rendőrség preventíven kipurgálja a Gárdát falvainkból, azzal ugyanúgy a malmára hajtja a vizet, mintha engedné a folyamatos hecckampányt. Mert rokonszenvet kelt iránta. Hogy mi végre állunk így?

Az elszegényedett szórványtelepülések, aprófalvak, tanyaközpontok oroszlánrészében vihar előtti csönd honol. Olyan hallgatás, mely szerint „a községünkben nincs ugyan Gárda, hanem igény, az volna rá.” Természetesen cigánybűnözés nincs, ahogy a szicíliai maffia kapcsán sem beszélünk olaszbűnözésről, a hitlerizmus apropóján pedig nem kiáltunk németbűnözést. De az ország peremvidékein igenis létezik egyfajta deviáns szegénybűnözés. A néptelenedő települések mindinkább kettészakadnak. Egyfelől van a fogyatkozó-öregedő többségi lakosság. Jórészt nyugdíjasok, akiknek gyerekei elköltöztek a városokba, prosperáló falvakba. Másik szegmens a gyarapodó, sokgyermekes nagycsaládokban élő mélyszegények. Akik képzetlen, iskolázatlan, lemaradott tömegként segélyből vegetálnak. A jövőkép nélküliség logikusan bűnbe torkollik: idős emberek meglopása, kifosztása, agresszív kéregetés, stb. A megélhetési bűnözés lényege, hogy nyomorultak rabolnak ki nyomorultakat.

Tapsra várva © MTI - Kovács Attila

Bizonyos rétegek körében a felelős, öngondoskodó életvitelnek generációkra visszamenőleg nincsenek hagyományai. Ha egy tanulatlan kisembernek (pl. falusi nyugdíjas) egy etnikumot illetően főként negatív tapasztalatai vannak, akkor rögtön ott a differenciálatlan, általánosító előítélet, mely az esetleges pozitív ellenpéldát nem hajlandó tudatába beengedni. Az előítélet-mentességre törekvés azonban nem vakságot, hanem tényérzékeny látásmódot jelent. Példának okáért annak beismerését, hogy a Gárda faluhelyt történő akciózásai egy létező problémára adott embertelen, részvétlen, überbigott válaszkísérlet. De a felelet demokratikus cáfolata és tagadása nem jelentheti a probléma elhallgatását.

A kisemberek nem a nagypályás szoftverkalóztól, áfacsalótól, feketefoglalkoztatótól rettegnek, ők ugyanis az államot csapolják meg, vagy egy óriáscéget - konkrét egyéneket inkább indirekt módon. A tyúktolvajok viszont közvetlenül a polgár- és embertársukat. Mi lenne az áldatlan szituáció rövidtávú kezelése? Miként lehetne gátat vetni annak, hogy újhungaristák és romák konfliktusában a falu népe ne a bőrfejű feketeruhások oldalára álljon? Például azzal, ha a kertjét gondozgató bácsi, a piacra induló öregasszony nem érzi úgy, hogy a Gárdára van szüksége a biztonságos létezéshez. Ehhez viszont javulnia kell az elmaradott vidékek közbiztonsági mutatóinak. A véderőt kiegészítő Honi Gárda/Nemzetőrség helyett inkább a hivatásos zsaruk mellett ténykedő kisegítő rendfenntartókra lenne szükség. Ezeket nevezhetjük önkéntes rendőrnek, polgárőrnek, civil önkormányzati milíciának. Nem az elnevezés lényeges. Hanem, hogy egy kisközösség ne legyen egy szál körzeti megbízottra utalva. Rendelkezzék egy önvédelmi, bűnmegelőző szervezettel, amely rendőrségi felügyelettel és kiképzéssel, ugyanakkor politikát és faji előítéletet nélkülözve, helyi polgárok vezetésével működik. Így soraiba várja a lakóhelyük közbiztonságáért tenni akaró cigányokat is.

A Gárda betiltása nem szünteti meg az előítéletességet, hanem – bumeránghatás gyanánt – az illegalitás romantikus mártírglóriájával ruházza fel azt. Pont ez az, amire a történelmünk egyik legsötétebb korának örökösei igazán vágynak.