Az Országgyűlés még június elején fogadta el azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek után, ha szüleik még 5 éves koruk előtt óvodába íratják őket, meghatározott összegű támogatásra jogosultak. E járandóság feltétele azonban, hogy a gyermek 3 éves koráig a szülőknek csak maximum nyolcosztályos végzettségük lehet.
A "monoki modell" hívei, vagyis a segélyek közmunkához kötését támogató politikusok közül Sátoraljaújhely polgármestere, Szamosvölgyi Péter még júniusban fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához és az oktatási jogok miniszteri biztosához, vajon alkotmányosnak tekinthető-e az a megoldás, amely a szülők iskolai végzettségéhez köti a gyermekek után járó támogatást. Egy iskolázott, ám tartósan munkanélküli szülőkkel rendelkező gyermeknek is szüksége lehet erre a támogatásra - érvel a polgármester a szabályozás szerinte diszkriminatív jellege ellen.
Az Európai Parlament SZDSZ-es képviselője, Mohácsi Viktória - szinte egyedüliként a roma politikusok és érdekképviseletek közül - szintén diszkriminációt emleget, mondván, már most is biztosítottak a keretek a hátrányos helyzetű gyerekek óvodáztatására. Az a megoldás, amit a parlamenti többség, köztük egyhangú igennel az SZDSZ-frakció is megszavazott, az európai képviselő szerint csak a romaellenességet erősíti majd a magyar társadalomban, hiszen azt sugallja, hogy csak anyagi megfontolásból fogják gyermekeiket óvodába járatni az érintett szülők. Jelzésértékű, hogy amíg a "monokisták" kritikájukban nem emlegettek romakérdést, addig a liberális EP-képviselő egy az egyben romakérdésként fordította le e megoldást.
Mohácsi Viktória nyilatkozatának azonban van egy pontja, amely igencsak meglepő módon összecseng a közismert romaellenes előítéletekkel és közhelyekkel: a képviselő szerint ez a döntés "ránevelheti a hátrányos helyzetűeket, köztük romákat, hogy pénzkereseti lehetőségnek tekintsék az iskola-előkészítő foglalkozásokat, ezzel mélységesen degradálva az óvodai fejlesztés fontosságát". Ez a mondat a "megélhetési gyerekszülés", az "ingyensegélyen élősködők", s további, alapvetően romaellenes társadalmi közvélekedések utólagos igazolásának is tűnhet. Nem lennék meglepődve, ha a bevezetést ellenző "monokisták" Mohácsi véleményét tűznék majd zászlajukra. Elvégre maga a politikus ismeri el, hogy bizony, a romák ilyesmire is képesek - rá lehet őket szoktatni arra, hogy pénzért vigyék óvodába a gyermekeiket.
Mohácsi Viktória kárhoztatja a döntést, ám a létező problémára nem kínál megoldást - miközben feltehetőleg ő is tudja, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű és roma gyerekek jóval kisebb arányban járnak óvodába s vesznek rész a számukra létfontosságú fejlesztésekben. A politika ebben a helyzetben két eszközzel tud élni: az egyik a törvényi kötelezettség - márpedig erre ma nincs lehetőség, hiszen a tankötelezettség nem húzható ki a kisgyermekkora. Nem lehet olyan jogszabályt írni, mely szerint a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekre más kötelezettségek vonatkozzanak. Marad tehát a pozitív diszkrimináció - amit Mohácsi kritikáival ellentétben nem "megélhetési óvodáztatásként", hanem inkább esélyként kellene feltüntetni.
Mohácsi feltehetőleg tisztában van azzal, hogy a romákkal szembeni éles előítéleteken nem az változtathat, hogy egy anyagi jellegű juttatással több vagy éppen kevesebb létezik. Feltehetőleg ezt a magyar parlament ellenzéki padsoraiban ülő párttársai is felmérték, amikor támogatták a kormány javaslatát. De pontosan addig, amíg olyan erővel van jelen a romaellenesség, hogy még egy roma képviselő is "pénzért óvodába engedett" gyerekekről ír, szükség van az ilyen döntésekben megtestesülő pozitív diszkriminációra.
UNGER ANNA
(A szerző politológus)
