A rendőrt nem véleményvezérként fizetjük

A miskolci rendőrkapitány kijelentése, miszerint a városban egy meghatározott időszakban történt rablások mindegyikét romák követték el, míg a bankrablásokat például magyarok, jó alkalmat kínált arra, hogy sokan hozzátegyék a maguk előítéletes féligazságait. Kiindulásképpen Pásztor Albert úgy fogalmazott: ő csak tényeket közölt. Ám nem a tényekkel van baj, hanem azzal, hogy bizonyos tényekből – az elkövetőkről minden bizonnyal rendelkezésre álltak más tények is, az iskolázottságuk, a vagyoni helyzetük vagy akár az életkoruk, nemük stb. – miért éppen ezt a tényt kellett kiemelni, és ez milyen összefüggések végiggondolására alkalmas. Arra például mindenképpen, hogy egy bűnüldöző hatóság helyi vezetője éppen a származást tartja egy bűncselekménytípus elkövetői kapcsán a legfontosabb összefüggésnek.

Jó néhányan imamalomként hajtogatták a miskolci és a borsodi „cigány vajda” rendőrkapitány melletti nyilatkozatait is. Évek óta az megy Magyarországon, hogy ilyen kérdésekben egyes médiumok elővesznek valakit, aki úgymond a roma közösséget képviseli, holott csupán egy önjelölt, nem választott, fontos kérdésekben korábban állást nem foglaló, ismeretlen emberről van szó, akiről többet nem lehet tudni, mint hogy történetesen cigány és „vajda”, bármit jelentsen is az utóbbi. Nincs ennél nagyobb lenézés: mintha a cigányság egy olyan törzsi közösség lenne, amely évszázadok asszimilációs politikája ellenére is megőrizte volna a maga belső hierarchiáját. Bárki, aki legalább egyszer eltöltött egy napot egy vidéki cigány közösségben, pontosan tudhatja, hogy ez nincs így. Nem nagyon különbözik ez a helyzet attól, mintha mondjuk valaki bejelentkezne holnap, hogy ő a pécsi magyar közösség szellemi és informális vezetője, kezdjük már el akkor egyeztetni az Európa kulturális fővárosa projektet. Abszurd lenne, nem?

Káli Sándor miskolci polgármester a kapitány visszahelyezése kapcsán a politikai pártok, kisebbségi és civil szervezetek közös érdeméről beszélt. Ez a kijelentés nemcsak az ő ízlését minősíti, de sokat elárul vakságáról, hiszen jól látható, hogy melyik politikai párt (a Jobbik) és melyik politikai irányzat (a szélsőjobb) teszi a késő Kádár-korszak után újra központi témává a „cigány bűnözést”. A kisebbségi szervezetek kapcsán azonban egyenesen cinikus, hogy az a polgármester, akinek a városvezetése alatt újabb és újabb gettók alakulnak ki – és szegregált oktatási rendszer működik, amit a bíróság is elmarasztalt –, most a roma szervezetekkel való példás együttműködésről beszél.

Az etnikai nyilvántartások vezetése fontos jele továbbá annak, hogy a rendőrség nem immúnis a rasszista tendenciáktól. Értem én, hogy a mindennapi munkában senkinek nincs kedve jogszabályokat, belső utasításokat bogarászni, meg azt is értem, hogy a rendőrkapitány valószínűleg sokak egyéni – éppen ezért korlátozott – tapasztalatát fogalmazta meg. Csakhogy a rendőrt nem véleményvezérként, hanem szabályok által meghatározott munkájáért fizetjük. Ez ügyben nem csupán az alkotmányból és az adatvédelmi törvényből levezethető, annak idején két ombudsman által is közös állásfoglalásban világossá tett tilalomról van szó, de szakmai hibáról is. Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány 1996-ban belső utasításban tette világossá ezt a kérdést: „Normasértő az, ha a rendőrség (...) a körözésnél vagy egyéb esetekben alkalmazott személyleírásnál népcsoportra, nemzetiségre vagy etnikumra utaló megjelölést használ.” Ugyanakkor eloszlatja a gyakori feltételezést is, amely szerint az etnikai hovatartozás jelölése megkönnyítheti a nyomozást: „Az ilyen megjelölés az esetek többségében a testi jellemzők egyértelmű azonosítására egyébként sem alkalmas, s így szakmai értelemben is kifogásolható.”

Hadd mondjak még valamit azoknak, akik most készülnek félretenni ezt a cikket, mondván, fenébe ezzel a jogvédős okoskodással. Arra, hogy Pásztor tartsa magát a szabályokhoz, talán azért lenne szükség, mert a rendőrkapitány kijelentése csak egyetlen dologra volt alkalmas. Arra, hogy növelje a feszültséget cigányok és magyarok között, hogy a teljes közösséget bélyegezze meg néhány gazember miatt. Másra nem. A miskolciak nem lebecsülendő félelme a közbiztonság romlásától persze valóságos, mint ahogyan az a helyi cigányok jelentős része által megtapasztalt reménytelenség, az oktatási és lakhatási kirekesztés, a munka hiánya is. Ezen a téren lenne elég feladata a kapitánynak és a polgármesternek. És valóságosak Carl T. Rowan fekete újságíró, aktivista szavai: „Egy kisebbség akkor lesz egyenlő, ha fel tud mutatni őrülteket és gazembereket anélkül, hogy ennek a közösség lássa kárát.”

BERNÁTH GÁBOR

(A szerző az Oktatási és Kulturális Minisztérium esélyegyenlőségi főigazgatóságának szakértője)